Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1924

— 12 — is legyenek büszkék arra, hogy zirci tanítványok és hogy tiszteljék mindig őket úgy, ahogy ő tiszteli. Még egyszer megköszöni a kedves megemlékezést és az Isten áldását kéri rájuk. A nesztor-diák beszéde közben hangja el-elcsuklik s vele együtt könnyezik a nagyszámú és az öreg diák ajkán néma csendben csüngő közönség is. Ablaka nyitva marad, a diákok zenekara ropogós indulóra zendít s tovább megy. Az öreg diák nyitott ablakából néz utánuk s boldog, hogy kis iskolatársai szebbet tudnak, mint ők tudtak, mert most a zenét is a zirciek tanítják. Zavaros Aladár dr., polgármesternél és Werner Adolf dr., zirci apátnál. Az Ybl Miklós-utcán át a Nagy Sándor-utcába a beteg polgármester lakása elé érnek. Ő is iskolatárs. Polgártársai bizalma a város első emberévé tette. Méltósága magas, de szive még a régi diák szive, együtt dobog az ő fiatal diáktársaiéval; mindig nyitva van, mikor iskoláról, diákügyről vagy pláne, ha zenekarukról van szó. Ezt érzik, tudják is az ő kis diáktársai. Beteg most; a holnapi szép örömünnepen nem vehet részt; hozzá is eljöttek ... A »Turul madár« édes-bús, reménnyel teljes, szivbe kapó magyar nótát játszák. ... lesz még kikelet...! Érző szive gyémántját, könnyeit adja hálából az ő kedves diáktársainak; ablakában ülve int bucsut; állni nem tud, lába beteg... A Nagy Sándor-utcából a Nádor-utcába kanyarodnak. A ciszterci rendház apátsági ablakai alatt áll meg a fáradhatatlan banda. Itt is, mint az előbbi helyeken is, Námesy Medárd tanár, a zenekar megteremtője és vezetője veszi kezébe a taktusverő pálcát és két darabot dirigál. A közönség még mindig teljes számban kitart; nem tud elválni kedvelt gimnázista zenekarától. A fiatal muzsikusok a nagy teljesítmény után most is üdén, jókedvvel játszanak; szemök a taktuspálcán, fülük hangszerükön van és mégis észreveszik az ablaknyilást. Fölcsillan a szemök, mikor az ablakban meglátják az apátúr jóságos hófehér arcát és klasszikus fejét. Vége a szerenádnak, az utolsó indulóba kapnak, de nem sokáig tart; hamarosan a gimnáziumba „érnek. A lampionokat kioltják, hatalmas instrumentumaikat nyakukból kiakasztják, föltekintenek a csillagos, tiszta égre; a holnapi nap nagyszerűségét, szépségét, gyönyörű sikerét sejteti velük a hold fehér fénye. Vasárnap. Rajta volt a meghívón, az újságok is hozták, hogy vasárnap reggel megszólal a gimnázium primuszharangja. A jelenlegi diákok nem ismerik, mert már régóta hallgat. Az öregek annál jobban várták hangját, úgy szól-e, mint egykor. Megszólal. Hangja végig szalad az öreg diákok idegein; ugyanarra nógat, ugyanarra biztat, mint ama boldog időkben: jöjjetek, el ne késsetek. Hivó szavára megszaporázzák lépteiket az öreg diákok. A gimnázium udvarán gyülekeznek. A meghívón háromnegyed tízre volt jelezve az indulás.