Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1924

— 10 — tották. A ciszterciták monumentális háza előtt azonban szokatlan világosság áradt az úttestre a rendház nemesen egyszerű, de előkelő izlésű vesztibulumából. Bent a földszinti folyosón a tanári kar az intézet kegyurával, a ciszt. rend apátjával sétálgat. Látogatót várnak, a fehérvári gimnázium nagynevű s hozzá gyengéden ragaszkodó, hálás tanítványát, Klebelsberg Kuno gróf, kultuszminisztert. A másnapi ünnepre jött városunkba, Prohászka Ottokár, megyéspüspök látta vendégül. A püspöki palotából hét óra tájban átjött, hogy pár szót váltson a tanári karral így üzente előre. Mint régi ismerős, aki jól tudja a járást, sietett a két lépcsőjű vesztibulumon keresztül. A folyosón barátságosan fogadta a tanári kar üdvözlését. Majd az apátúr és a tanári kar kíséretében a gazdag stukkós díszítésű lépcsőn az apátság fogadó termébe ment. Itt a kultuszminiszter, kit a tanári kar tagjai körülálltak, pecsétes levelet tartva kezében, üdvözölte a nagymultú gimnáziumot; megemlékezett annak a két első század határkövét lerakó igazgatójáról, az első jezsuita és az első ciszterci igazgatóról, akiknek mindegyike hatalmasat, nagyot alkotott. A harmadik század kezdője is igazi ciszterci igazgató és olyan egyéniség, akinek munkássága csak nagyot alkothat. Ezt a sokatadó munkásságot jutalmazta az ország kormányzója, mikor Mátrai Rudolf igazgatónak a tanker. kir. főigazgatói cimet ajándékozta. A jó Isten áldását kérve további működésére, a kinevező okiratot átadta. Mátrai Rudolf, főigazgató az érdemet munkatársaira hárítja, megköszöni a nagynevű tanítvány jóságát és Ígéretet tesz, hogy a magyar ifjúságot tovább is szeretni fogja és hogy a jobb, szebb jövőért ezentúl is teljes erejével munkálkodik. Az ifúsági zenekar zenés, lampionos menete a városban. Míg a kultuszminiszter és az intézet kegyura a tanári karral együtt ünnepelte meghitt, családias körben Mátrai Rudolf főigazgatót és örvendett, hogy a nagy ünnep előestéje e kitüntetéssel újabb fényes lapot fűz a gimnázium annaleseinek levelei közé, azalatt az udvaron az ifjúsági zenekar tagjai gyülekeztek, hogy lampionos menetre induljanak. Amint azonban igazgatójuk kitüntetésének iiire eljutott hozzájuk, fölgyúlt bennük a vágy, hogy ők üdvözölhessék először. Vágyuk teljesedett; mert mikor az igazgató közibük ment, hogy megadja a parancsot az indulásra, a lelkes zenészek háromszoros éljenzéssel fogadták és eljátszották a Himnust. Az igazgató megköszönte tanítványainak őszinte szivük keresetlen megnyilatkozását, kérte őket, hogy most csak a holnapi nagy napra gondoljanak s induljanak meg. A püspöki palota előtt. Megindultak. Szólt a banda. A szines lampionok fénye ráesett a kis zenészek kipirult arcára. Szemük csillogott, egész lényük beleolvadt a magyar muzsikába. Ujjaik nem érezték a novemberi esték hidegét; egyik billentyűről