Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1916
aiKaimas leruiei nincsen. i\em tenettunK tenat mast, mint hogy buzdítottuk az ifjúságot, hogy saját háztartásukban buzgólkodjanak a kerti vetemények termesztésében s a nekik való bárminő munkálatok elvégzésében. A tanév megkezdésekor azután beszámoltak munkájukról. Alig volt a felső osztályú tanulók között, aki a kert művelésben, az aratásnál, a szüretelésnél, a méhesben, az irodában, a viz és élelmi szer széthordásban, a cséplésnél, a gyűjtésnél vagy takarodásnál ne segédkezett volna. Voltak, akik havi bérért munkafelügyelői szolgálatot teljesítettek, vagy mint cséplési ellenőrök működtek. Volt olyan is, aki egy kórház irodai teendőit látta el, a másik meg lefotografálta az itthon levő családtagokat, hogy elküldhessék a harctéren küzdő családapáknak. 8. Iskolánk minden egyesületének tevékenységén érezhető volt a háború lehelete. A Mária-kongregáció összegyűjtött tőkéjéből 300 korona névértékű hadi kölcsön kötvényt vett. A kongreganisták heti gyűléseiken a harctéren küzdő katonákért külön imádságot mondtak és gyűléseiket a békéért való imával fejezték be. A kongregáció tagjai igen buzgón látogatták a kórházakat, ahol a sebesült katonák között igen sok hasznos könyvet osztottak ki. Az önképzőkör egész munkásságán, a gyűléseken elhangzott beszédeken és szavalatokon, a pályatételek kitűzésében és kidolgozásában meglátszott, hogy az önképzőkör egész működésére is rányomódott a háború bélyege. A folyton növekedő drágaság miatt a Segélyző-Egyesület tevékenysége is fokozódott. Az Erdélyből menekült tanulók könyvvel és ruhával való ellátása, a harctéren levő édesapák gyermekeinek segélyezése a szokottnál jobban megapasztotta az egyesület forgótőkéjét. Intézetünk szépen fejlődő zenekarának tagjai is a legkészségesebben működtek közre mindenütt, ahol, akár a kegyeletes tisztelet megadására, akár a háborús célokra fordítandó jövedelem gyarapítására kínálkozott alkalom. Gyászindulóval kisérték utolsó útjára intézetünk első hősi halottját, Lehner Jánost, a helybeli Hadsegélyző-egyesület s a Pro Pátria háborús jótékony egyesület céljaira hangversenyeket tartottak, melyek jelentős összeggel gyarapították az egyesületek bevételeit. 9. A társadalom minden alkalommal igen élénken érdeklődött intézetünk háborús tevékenysége iránt. Akár szerényebb ünnepséget rendeztünk, akár fényesebb kiállítású színdarabot adtunk elő, Székesfehérvár város közönsége mindig vetélkedve sietett intézetünk dísztermébe. Intézetünk jóbarátai gyakrabban érdeklődtek az igazgatónál a tanulók anyagi ellátása iránt és ha a segítésre alkalom kínálkozott, mindenkor a legkészségesebben gyakorolták az egyik legszebb erényt: a jótékonyságot. A szülők érdeklődése iskolánk belső élete iránt ezen évben sem mutatott jelentősebb változást az előbbi évekhez képest. Most is aránylag kevés volt azon szülőknek a száma, akik komolyabban, paedagógiailag érdeklődtek gyermekeik előmenetele és magukviselete iránt. Sűrűbben csak az