Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1915
magát, az V. o. a rovar és növény élet egymáshoz való viszonyát figyelte meg. A II—V. o. szederlevél gyűjtés alkalmával egyúttal az őszi flórát is tanulmányozta. Az V—VIII. o. tanúlók a szaktanár vezetésével megtekintették a modern magyar festőművészek helybeli tárlatát. 11. Hivatalos látogatások. Tankerületünk királyi főigazgatója, Kárpáti Kelemen őnagysága, december 6 — 11. napjain végezte hivatalos látogatását s az intézet anyagi, fegyelmi és tanúimányi állapotáról szerzett tapasztalatait s ezek alapján az intézetnek minden irányban való továbbfejlesztésére célzó észrevételeit, utasításait és jó tanácsait dec. 11-én tartott értekezleten közölte a tanári testülettel. Bartoniek Ge'za udvari tanácsos, a Báró Eötvös József Collegium igazgatója, az orsz. közoktatásügyi tanács megbízásából március 16 — 18. napjain látogatta meg iskolánkat a mennyiségtan és természettan tanítási eredményének és a tanítási methodus tanúlmányozása céljából. Őméltósága az említett 3 napon végighallgatta az összes mennyiségtani és természettani órákat s szerzett tapasztalatait a szaktanárokkal és az igazgatóval tartott bizalmas értekezleten közölte. Midőn másodízben tartózkodott városunkban, akkor pedig a Horváth István tanár vezetése alatt működő mathematikai szeminárium munkálkodását figyelte meg. Az intézet kegyúra, Békefi Rémig dr. zirczi apát úr őméltósága június 17—22. látogatta meg rendházunkat és iskolánkat. Atyai gondoskodással, szerető lelkének a legkisebb részletekre kiterjedő figyelmével vizsgálta meg Őméltósága rendházunk és iskolánk anyagi és szellemi ügyeit. Munkásságunknak irányt mutató eszméit, intézetünk szintjének emelésére irányuló gondolatait jún. 22-én tartott tanácskozáson közölte velünk. 12. Iskolai ünnepek. Első iskolai ünnepélyünket a városháza előtt felállított vértesvitéz szobra előtt tartottuk. Iskolánkból zászlónk elővitelével és ifjúsági zenekarunk dallamos muzsikája kíséretében vonultunk a szobor elé. Először elénekeltük ifjúsági zenekarunk kísérete mellett a Szózatot, azután az igazgató beszéde következett, melyben hős, rokkant katonáink szeretetét és készséges segítését ajánlotta az ifjúság figyelmébe. A beszéd után a tanúlók beverték a szegeket és a nemzeti himnuszunk eléneklése után ifjúsági zenekarunk hangjai mellett visszatértünk iskolánkba. Az előbbi évek szokásához híven nov. 5-én ünnepeltük a magyar ifjúság védőszentjének, Szent Imre hercegnek emlékét. Ezen ünnepélyen az ifjúsági zenekar a Parasztbecsületből az Intermezzo sinfonico-t, Mozartból pedig az Ave verumot muzsikálta. Az ifjúsági énekkar Ének Szent Imréhez és Boldogasszony Anyánk cimü énekeket énekelte. Suhajda Károly 111. o. t. Szepessy László Szent Imre herceghez cimü költeményét, Keszey József VI. o. t. Lévay Gyula Békeszerző csoda cimü költeményét, Simon Gyula VIII. o. t., Csöppenszky Ernő V. o. t. zongora kíséretével Kiss Mennyhért A censztohói legenda cimü melodrámáját szavalta. Az ünnepi beszédet Schlammadinger József VIII. o. t. mondotta. Megünnepeltük Erzsébet királyasszonyunk emlékezetét, az 1848-iki tör-