Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1915

XIV. Főbb mozzanatok intézetünk 1915—16. tanévi történetében. 1. Változások a tanári testületben. Az intézet kegyura Békefi Rémig dr. zirczi apát úr őméltósága 1915. június 21-én kelt 450. sz. rendeletével Dombi Márk dr. igazgatót saját kérésére az igazgatói tisztség alól felmentette s helyébe a főgimnázium igazgatójává Mátrai Rudolfot, a ciszterci rend budapesti I. ker. Szent-Imre főgimnáziumának r. tanárát nevezte ki. Dombi Márk dr. két esztendeig állt az intézet élén. Tehetségének mélységével, finom veretű lelkének melegségével és ismereteinek gazdagságával azonban ezen rövid idő alatt is úgy a tanári testület, mint a szülőközönség és tanuló ifjúság osztatlan tetszését kiérdemelte. Szellemének csodálatos erejével fogott a mukához, de törékeny fizikuma nem bírta el lelkének szárnyalását. Keze, mely oly nemesen irányította ragyogó tollát, elfáradt. Hangja, melynek ezüstös érce oly mélyen, felejthetetlenül vésődött tanítványai lelkébe, egy időre elhalkult. Hogy megfogyatkozott ereje minél előbb visszatérjen, hogy testben és lélekben felfrissülve minél előbb folytathassa hasznos pedagógiai működését, azért teljesítette az intézet kegyúra felmentését sürgető kérését. Az intézet kegyúrának intézkedése szerint 17 rendes (15 ciszterci és 2 világi) r. tanárnak kellett volna a jelen tanévben iskolánk kulturális munkáját megkezdeni. A jó Isten kifürkészhetetlen végzéséből azonban alig, hogy reánk virradt az új iskolaév hajnala, az egyik értékes munkatársunk szemére reáborúlt a földi lét örök éjszakája. Reisszer Ottó tanártársunk életének 53-ik, szerzetes-tanári működésének 28-ik évében szeptember 7-én, reggel 5 órakor, hosszas és nehéz szenvedés után, a haldoklók szentségével megerősítve Istenben elhúnyt. A háború pusztító viharában szinte megszoktuk a halál kaszájának suhintását. Mégis megdöbbent a lelkünk, kicsordult a könyünk, mikor szeretett tanártársunk szive utolsót dobbant. A hős vére, a tudós tintája egyenlően drága csepp az Alkotó szemében. Siratjuk a hőst, kinek a kard kiesik a kezéből, de siratnunk kell a szellem munkását is, ha a toll megáll megmerevedett kezében. Fáj, ha az erős testben megszakad az izom, de fáj az is, ha az agyban kihal a gondolat, a szívben kihűl az érzés.