Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1915

ItEISZER OTTÓ. 1862—1915. Az elmúlt évben, a háború nagy esztendejében, a halálnak dús aratása volt a csaták mezején, de nem elégedett meg ezzel, hanem meglebegtette fekete szárnyait a mi házunk felett is és elragadta intézetünk egyik legkiválóbb tanárát, aki kötelességtudásával, nagy tudományával és szívének meleg szeretetével tiszteletet és becsűlést szerzett nemcsak feljebbvalóinál, hanem az egész város művelt közönségénél is. Halála nem ért bennünket váratlanul. Évek óta kűzködött súlyos és nehéz bajával, amely lassankint elgyötörte testét és megőrölte szervezetét. Erős és törhetetlen akarata ugyan szembeszállt a gyilkos bajjal, küzdött is vele, de végül mégis csak ő lett a győztes. Hasztalan kereste fel évenkint a nagy szünidőben a tenger csendes partjait és a Kárpátok kies vidékeit, hogy azok enyhe és balzsamos levegőjében keressen gyógyító írt beteg szívére. Csak enyhülést talált, de teljes gyógyulást nem. A világháború kitörése megzavarta enyhülést kereső útjában; fáradtan és kimerülten jött haza. De nem akart beteg lenni; erőnek erejével munkába állt, hogy a háború okozta zavarok között az előadásokat zavartalanul meg lehessen kezdeni. Most láttuk csak megható kötelességérzetét és vasakaraterejét. Hiába kérte rendi elöljárósága, hogy kimélje magát; hiába unszoltuk, hogy menjen pihenni: nem értünk célt. Mig csak vonszolni tudta fáradt testét, addig az iskolától megválni nem akart. De végre is a test úgy elerőtlenedett, hogy kénytelen volt az előadásokról lemondani. Fájó szívvel engedelmeskedett ; de arra nem lehetett rávenni, hogy az intézettől is megváljon. Szíve úgy odanőtt az iskolához, hogy ezt nem tudta megtenni. Ha egy kissé jobban érezte magát, boldogan említé, hogy nemsokára ismét megkezdheti az előadásokat. E csalóka reményében meg kellett hagynunk, pedig jól tudtuk, hogy végzete kikerülhetetlen. Ő csak remélt, mi pedig szomorúan tapasztaltuk testi erejének, lelki rugalmasságának szemmel látható hanyatlását és vártuk a szomorú halált. A tavasztól várta gyógyulását. Elmúlt az is; de állapota nem javult. Mikor az iskolai évet bezártuk, akkor, mint más években is, most is vágyakozott a balzsamos friss levegő után. Elment a Bakonyba, a ciszterci rend ősi helyére, hogy ennek tiszta levegője alatt keressen enyhülést. Néhány hét 2