Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1913
— 88 — Az egyes tantárgyakat érdeklő bő és igen érdekes nyilatkozattételre késztette a tanári kart a helytartótanács 1861-ben, amikor is a középiskolai tanrendszer átalakítását vette tervbe. A tanári kar a vallástan keretében az ószövetségi történelmet a 11. osztályban, az újszövetségit a III. o.-ban, a szertartástant a IV., az egyháztörténelmet az V. o.-ban óhajtja tanítani. A latinra nézve, »mint holt nyelvnél a beszélni tudás mellékes; elegendő, ha szorgalommal annyira viszik, hogy a törvénykezési v. történelmi okmányokat kellő utánnézés által megérthetik; azoknak is, kik papok lesznek, elegendő.« A tanórák számát le kell szállítani. I., II., lll.-ban 6, többiben 5 óra. A görögből is leszállíthatok az órák. A nyelvtant, mivel a főbb dolgokat a latinban bevégezték, a IV. o.-ban kezdjék és az V.-ben bevégezzék, hetenként 3—3 órában; fordítás-, elemzés- és stílusra nézve a felsőbb osztályokban ugyanennyi óra elegendő. »Ezzel az általános műveltséghez elegendő ismeretet lehet szerezni.« Az anyanyelvi órákat eggyel meg kell toldani. : Mivel az anyanyelvnek alapos ismerete tesz képessé, hogy a többi tanulmányokban is alaposan haladhassunk, ennek kell a központnak lenni. Aki az anyanyelvet tökéletesen nem bírja, az a nagyobb eszményi érdekek iránt is mindenkor érzéketlen fog maradni, ha hozzászokik minden meggondolás nélkül beszélnie Az V. o.-ba behozandó az ékesszólás, mivel az alkotmányos élet nemcsak jó hazafiakat, hanem jó szónokokat is igényel. Az irodalomtörténetet két részben (VII. ókori, VIII. újabbkori) kell előadni. A német a nem kötelező tárgyak közé sorozható. Akinek szüksége lesz rá, önkényt is megtanulja. Az I. o.-ban általános földrajz némi tekintettel Magyarországra; a II-ban Európa és hazai földrajz előkészületül a magyar történethez, amely a III., IV. és V.-ben heti 3 -3 órában taníttatnék azért, hogy »a nagy emberek tettei, emléke mélyen belevésődjék az ifjak lelkébe. VI. és VII. o.-ban egyetemes történelem, VIII. o.-ban Magyarország oknyomozó története főbb vonalaiban adassék elő, mely a hazai jog tanulásához kellő alapot nyújt. Mennyiségtanból heti 2 óra osztályonként elegendő. V.-től felfelé számtan és mértan. A bölcsészet VI—VIII. o.-ban tanítandó hetenként 3 órában. Igaz, hogy a nyelvtan és mennyiségtan helyes előadása a logikához vezet, de »a gondolkodó észnek jól esik bizonyos határozott szabályokra támaszkodni.« A természetrajzot I —III-ban lehetőleg gyakorlatilag és népszerűen tanítsák, a Vl-ban magasabb szempontból, alkalmazkodva az újabbkor műveltségi fokához és viszonyaihoz. A rendkívüliek (rajz, torna, ének, angol, francia, olasz) továbbra is ápolandók, mert a vállalkozó ifjak nemes és hasznos élvezetét elősegítik. Az idegen nyelveket azonban csak akkor kezdjék tanulni, amikor a hazai