Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1913
— 143 — A cél nemességének megfelelő komolyság eredményezhette csak mindjárt az első év sikereit. Az előadásban, szavalásban igazi könnyedségre tettek szert, dolgozataikat páratlan figyelemmel és öntudattal készítették, a tanárok pedig jutalmak kitűzésével buzdítottak. Gerlach Benjámin és Vajda Ödön a legjelesebb szépirodalmi művet 5 frttal, a legjobb történeti jellemzést és a legkitűnőbb szavalatot 1— 1 arannyal honorálták. 1) Mikor a miniszter 1868-ban szabályrendeletet küldött az önképzőkör számára, azonnal jelenthették, hogy a székesfehérvári önképzőkör már régóta fennáll és a közölt szabályok szerint van szervezve. 2) Az önképzőkör mint a »szellemi művelődés másodiskolája« eleinte hetenkint, később két hetenkint gyűlésezett. A gyűléseket az elnökön kívül a tanári karnak egyéb tagjai is a legnagyob élvezettel szokták meglátogatni. A jutalmazó tanárokhoz 1863-tól a törekvő ifjak lelkes barátai is csatlakoztak és adományaikkal kívánták a jobbtehetségűek munkásságát fokozni. Az irodalom minden szaka megtalálta a maga igénytelen, de buzgó- munkását. Székesfehérvár közönsége nemcsak szívében emelt emléket a legnagyobb magyar költőnek, Vörösmartynak, hanem az egész haza előtt is kifejezte háláját, amikor szobrot állított neki. A város példája a nemesérzésű ifjakban is magasztos eszmét fakasztott. Az önképzőkör ünnepéllyel akarta bemutatni hódolatát és hogy kilépve a nyilvánosság elé, minél többen lehessenek tanúi derék szorgalmuknak, a megyeház nagytermét szemelték ki, amit a tanári kar közbenjárására meg is kaptak. 3) Az 1866. máj. 7-i ünnep sorrendje (Endrődi S. versét Wekerle S. szavalta), a fényes közönség elismerése igazolta, hogy helyes nyomokon haladnak a nemzeti érzés mélyítése, az igazi, hamisítatlan magyaros lelkület megteremtése felé. Az anyanyelv szeretetének jegyében, a »haladás« jelszavával tovább folyt a munka. Már a következő évben közrebocsátották első és egyetlen kiadványukat, az 1866 -7. év működésének kedves jelenségét j>Szemelvények« címen. 1872-ben a színházban rendeztek hatalmas ünnepélyt Kisfaludy Sándor emlékezetére. Az 1876-i középiskolai rendtartás előírta az önképzőkörök tartását. Ennek szellemében készített Mészáros- Amand új szabályokat, amelyeket Vass Bertalan dr. és Barbarics Róbert 1883-ban újjáalkottak és az újabb viszonyokhoz alkalmaztak. 4) A kör részéről megkülönböztetett hála illeti Mészáros Amandot, aki 16 éven keresztül volt a körnek elnöke (1864—80.) és aki 1865-től kezdve minden évben arannyal jutalmaz egy nyertes pályaművet. Megemlítendő Rozgonyi György kir. tanácsos, volt székesf. ügyvéd, aki 1863-ban egy 1) A székesf. főgimn. ért. 1860/1. 34. I. 2) Gimn. irattár. 1868. jan. 16. 3) Jegyzők. 1866. márc. 24. 4) Jegyzők. 1876. aug. 29. és 1883. febr. 21., okt. 30.