Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1913
127 betegsége miatt a munkát már nem igen bírta, azért 1840-ben felmentését kérte, ami csak 1842. jún. 25-én következett el. A pontos kötelességteljesítés igazi tudatával, a reá bízott tanügyi férfiaknak küldött őszinte köszönetével távozott hivatalából. 1) Deáky Zsigmond dr., felszentelt caesaropolitani püspök, a római ' pápa házi prelátusa, a M. T. Akadémia lev. tagja négy esztendőt (1842—6.) töltött a főigazgatóságban. 2) Az 1846-ban visszaállított budai tankerület főigazgatója, Fogarassy Mihály (1846 — 9.), szkutari vál. püspök, a pesti egyetem hittud. karának elnöke mint elődje, a tanári kar együttműködésével, bizalmas támogatásával törekedett minden jót, hasznosat előmozdítani, a vallás, erkölcsösség, tudomány és munkásság termékeny magvait a tanügyi férfiak buzdításai, elismerő nyilatkozatai által a haza javára és dicsőségére hintegetni. 3) A fehérvári polgári kerület felügyelője: Csacskó Imre (1849—50.), bölcsészet- és jogtudor, a soproni katonai kerüiet főigazgatója: Slerne Ferdinánd (1850), csanádmegyei áldozópap (később címzetes apát) volt. Ezeket felváltotta Kovács Pál (1851—3.), a pesti kerület főigazgatója, aki 1851. jún. 26-án teljesen váratlanul megjelenvén, két napig látogatta az iskolákat. Hogy az új tanügyi rendszer célszerűségét, sikereit kipuhatolhassa, különféle szorgalmú és tehetségű ifjakat vett próba alá, de a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott. 4) Kovács utolsó hivatalos látogatását is itt végezte 1853-ban, amikor nyugalomba helyezték és helyébe kinevezték Haas Mihály (1853 — 62.) pécsi egyházmegyei áldozópapot és prépostot. 5) Haas különösen közel érezte magát a székesfehérvári cisztercitákhoz és legboldogabb napjait a székesfehérvári gimnázium látogatásai alkalmával élte. 1853. okt. havában jött ide először; résztvett a törvényhozáson és lelkes beszéddel buzdította az ifjakat a törvények tiszteletére. Meglátogatott minden egyes osztályt és ritka tudásának, atyai bánásmódjának fényes tanújelét adta. A zárógyűlésen több korszerű indítványt tett, intézetünket pedig a mintául felállított budai nagygimnázium után a legelső helyre állította; közölte azon elismerő véleményt is, amelyet a minisztérium táplált ezen gimnáziumról. 0) 1854. májusában 8 napig látogatott és a nyelvek szükségességét az ész élesítésére, az értelem növelésére, az emlékezet gyakorlására igen hangoztatta. 7) Megjelent az 1854. júl. 31-i záróünnepélyen és ezáltal is kimutatta, hogy mennyire érdeklődik ezen intézet élete, munkássága iránt. 8) 1) Gimn. irattár. 1842. aug. 14. 2) Protoc. 1842. 3) Gimn. irattár. 1846. szept. 10. és okt. 6. •t) Protoc. s) Protoc. 18. p. 6) Prot. 19. p. — Jegyzők. 7) Jegyzők. s) Prot. 19 -20. p.