Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1913

99 hirdették és ezáltal az ifjak kedvét lehangolták. 1) Különben a görög nyelv tanulása alól felmentésnek is volt helye, de jobbára csak magántanulók folyamodtak érte. Néha az érettségin is elengedte a minisztérium olyanok­nak, akiknek egészsége a megfeszített munka miatt komoly veszedelemben forgott és akik olyan életpályára mentek, amelyen a görögöt nélkülöz­hették. 2) Még 1883-ban is kértek felmentést, de nem kaptak. 1890-ben a görög nyelv szabadon választható tárgy lett és ettől kezdve a tanári kar a IV. osztályt végzett tanulók közül csak a nyelvekben járatosabbaknak ajánlotta. A német nyelvtanítás sikeres eredményéről számol be azon memo­rándum, melyet 1889. márc. 25-én Berger Máté dr. készített a miniszter rendeletére. A memorandum a német nyelv óráinak a szaporítását nem tartja kívánatosnak, mivel ez más tárgyak rovására menne, másrészt a használt tanítási módszer, az eredmény elbírálásában követett szigorú eljárás mellett a régi óraszám keretén belül még a leggyengébb tanulók is oly készültséggel lépnek ki az intézetből a VIII. o. után, hogy ha a németre az életben kiválóan szükségök leszen, azt aránylag igen rövid idő alatt tökéletesen elsajátíthatják. Hanem a német nyelvnek szóban és írásban való tüzetesebb elsajátítása végett gyakorlati alapon szerkesztett nyelvtanokról és olvasókönyvekről kell gondoskodni. 3) A betüszámtam tulajdonképen az Entwurffal kezdődik; de a tanárok buzgóságból már 1850 előtt ismételten is tanították.' 1) Még így is nehéz volt a belezökkenés az új rendszer követelményeibe, legalább is 1852. febr. 21-én panaszkodnak, hogy a mennyiségtan tanítása nem termi meg az óhajtott gyümölcsöt. 5) A szépírást legelőször az 1814. júl. 30-i tanácskozmányon említik. Arról van szó, hogy a helyes- és szépírás példányait, amelyek valószínűleg a szépen írt exercitia correcta-k voltak, a vizsgákon bemutatták. 6) Hogy a tanulók a jó- és szépírásban magokat gyakorolják, még 1850 után is le­írták a kijavított iskolai gyakorlatokat és ezeket bekötve, mint helyesírási díszpéldányokat a főpróbatételeken (vizsga) előmutatták; az igazgatói meg­bírálás után kiki szorgalmának az elismerését megkapta. 7) De 1850-től az iskolai dolgozatoktól függetlenül is tanították a szépírást mint rendkívüli tárgyat. 1867-ben a rendes, kötelező tárgyak sorába emelték. Az előadók eleinte ciszterciták voltak, később felváltva ciszterciták és világi rajztanárok. Az I. o.-ban a magyar, a Il.-ban a német szépírást gyakorolták. 8) i) Jegyzők. 1852. febr. 21. •0 Jegyzők. 1868. júl. 20. 3) Jegyzők. 1889. márc. 25. 4) Jegyzők. 1848. nov. 2. 4 Jegyzők. 1852. febr. 21. 6) Jegyzők. 1826. febr. 7) Jegyzők. 1850. febr. 7. 6) Az ütenyrendszer már 1853-ban gyakorlatban volt.

Next

/
Thumbnails
Contents