Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1912

91 egyesületünkről, Továbbá a Szent István Társulatnak és Hornyánszky V. könyvkiadd urnák az ingyen küldött könyvekért. Tanulóink iránt megnyilatkozó jótékonyságot a Segély: 5 egyesület, az Önképző kör és Mária Kongregáció cimein kivűl főleg az ösz­töndíjas és jutalmakkal kitüntetett tanulók szép száma hirdeti, ugyancsak ott számol­tunk el a pénzbeli és ingyen ellátásban részesültek nagyszámával és a könyvjutal­makkal kitüntetett tanulók neveivel. Intézetünk évkönyvei ez iskolai évben három uj alapítványt jegyeztek föl, melyek a tanuló ifjúság iránt érzett szeretetet tanúsítják egyrészt, másrészről meg a tanítványok hálája nyilatkozik meg a felejthetetlen kedves tanár iránt. Intézett ifjuságunk iránt érzett, meleg szeretetről tanúskodik 1-ször főt. Mészáros Ámánd ciszterci r. áldozópap, apáti iroda-igazgató, intézetünk érdemekben gazdag volt tanárának, „Koszoru-emlék" címmel tett alapítványa az Önképző-kör részére, mely­nek alapítólevelét fölterjesztettük a vall. és közokt, miniszterhez jóváhagyás végett. — 2-szor. Özvsgy Zákits Miklósné szül. Gyurkovits Ilona jutalomdij-alapitványának itt közölt alapítólevele: ALAPÍTÓLEVÉL. A 1911. dec. lltén elhalt Zákits Miklósné szül. Gyurkovits Ilona, 1911. okt. 13-án kelt végrendeletének 5-ik pontja igy hangzik: „A székesfehérvári kath. főgimnázium I. és II. osztálya legszorgalmasabb tanulójának megjutalmazására egyenkint 400 koronát, összesen tehát 800 koronát rendelek, melynek évi kama­tait az illető intézet tanári kara itéli oda az érdemesnek talált tanulónak." 2. Az alapítvány címe; „Özvegy Zákits Miklósné szül. Gyurkovits Ilona jutalomdíj alapítvány." 3. Célja a kath. főgimnázium I. és II. osztálya legszorgalmasabb tanulójá­nak megjutalmazása. 4. Az alapítvány vagyonát 800 azaz; nyolcszáz korona képezi, mely össze­get alulirt igazgató a székesfehérvári kir. járásbíróságnak 1912. márc. 27. kelt 472/10/1911. sz. átadóvégzése szerint, kezelés végett csak akkor veheti át a bírói letétből, ha az alapítványról kiállított szabályszerű és kormányhatóságilag is jó­váhagyott alapítólevelét a bíróságnál bemutatja. Ezen 800 k. ezen alapítólevél jóváhagyása és a bíróságnál történt bemutatása után, az igazgatónak átadatik, aki ezen összeget a vall. és közoKt. minisztériummal 6973/1910. számú Utasítása 10 §-ának értelmében a m. kir. központi állampénztárba küldi kötményezés végett. A kötményezés száma egy pótpontban rávezettetik jelen alapítólevélre. 5. A jutalomdijat a tanári kar adományozza minden évben egy I. és egy II. osztálybeli igen szorgalmas, jóviseletü, szegénysorsu tanulónak valláskülönb­ség nélkül. 6. Az alapítványra nézve a vagyoni felelősséget a ciszterci rendű főgimnázium mindenkori igazgatója vállalja el és e felelősséget az ezidőszerinti igazgató magára és utódaira nézve jelen alapító levél aláírásával kötelezőnek jelenti ki.

Next

/
Thumbnails
Contents