Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1912

23 Peterdi várnagy feddi kemény szóval, hogy miért engedte a kicsinyeket a veszedelem torkába. A kicsinyek mindent a Jutka asszonyra hárítanak, ki „gránátalmá"ról beszélt nekik; Imre mester dupla penzummal fenyegetőzve távozik velük. Most jő Török Bálint, ki előtt a várnagy keserű szemrehányással vallja magát Szapolyai hívének. Erre a kapun kívül felhangzik a lantps éneke; „Sirva veszékel most szegény Magyarország . . . Két királya között oda a boldogság!" A várba bebocsátott Tinódi tovább folytatja énekét, mire Török Bálint szigorú hangon tiltakozik a leckéztetés ellen, de mikor a lantosban nevelt fiára, Sebőkre ismer, szeretettel öleli őt keblére. Tinódi beszámol soráról, miként vesztette el karja erejét, hogyan lett lantossá, majd a haza és Szapolyai ügyére tereli a beszédet s hatalmas érvekkel eléri, hogy Török Bálint — látva katonáinak hangulatát is — könnyezve esküszik meg, hogy magyar véreivel tart ezentúl. Elküldi Sebőköt a hírrel Nádasdy táborába s ezalatt örvendő várnépe előtt Ferdinánd hitlevelét összetépve, ünnepiesen kijelenti, hogy nem német kapitány többé. Eléjönnek a kicsinyek is, kiknek Imre mester mesél a béke galambjáról a kis Ilonka nagy örömére. Kürtszó s a nyitott várkapun kölcsönös éljenzés közepett vonul be Nádasdy serege; a két nagy hazafi boldogan ölelkezik s Török Bálint kijelenti, hogy a tcmesi főispánsághoz ráadásúl az egyezség szerzőjét, Tinódit kéri, ki örömmel fogadja a fölszólítást, szeretettel öleli meg a kicsinyeket s régi otthonában szép nótával búcsúzik Nádasdytól és vitézeitől: . . . Magyar ember a magyarral kézfogóját tartja . . . . . . Áldjon Isten, jó vitézek, Nádasdy vitézi!" A kar indulója közben a függöny legördül. A második felvonás Budavárának bécsi kapuja előtt, szabad térségen történik 1541-ben. A vár alatt a török tábor, honnét lassú ének hallik. Simon csiszár és Tollius Jakab német szabó politizálnak; utóbbi persze Ferdinánd-párti. Most nyílik a kapu s jön Török B. és kísérete, továbbá Hasszán basa, a békekövet, ki megnyugtatja a török táborba készülő nagyurat a szultán szándékának tisztaságáról. Ez azonban mégis könnyezve, rosszat sejtve búcsúzik el most már serdülő fiaitól, Jánostól és Ferenctől, kiket Sebők deákra bíz visszatértéig, őmaga pedig Imre mesterrel és Hasszánnal elindul a török táborba. A többiek a haza kétes sorsáról kezdenek beszélni, mikor megjelenik egy öreg török fiával és unokájával s bebocsátást kér kincses Budavárának megtekintésére. Ismerősünk, jó Peterdi várnagy beengedi őket s a többi kíváncsiakat, azon reményben, hogy majd a másik kapun kimennek. Tinódi meg lantolni kezd Toldi Miklós vitézségéről; az ének figyelmes hallgatása közben észre sem veszik, hogy a várban már igen sok kíváncsi török nyüzsög. Egyszerre egy csapat éneklő dervis jön, élükön Hasszánnal, ki a kapu elé érve letépi onnét a magyar zászlót, lefegyverzi Peterdit s győzelmi Allah-induló mellett vonul be a várba csapatával. Alig ocsúdik föl az árulás láttára Tir\ódi § a két Török fiú, midőn Imre mester rohan kétségbe-