Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1912

21 Imre hercegnek fogja átadni az ország kormányát. A nemesek nehéz szívvel bár, de megnyugosznak akaratán, midőn egyszerre Imre holttestét hozzák, kit vadkan ölt meg. Az ősz király ráborúl a tetemre, majd árva nemzetét s koronáját a bold. Szűznek ajánlja: „Legyen Magyarország Mária országa!" 10. Hunyadiak Történelmi zenés színjáték 3 képben. Irta Kovács Pius, dr. zenéjét szerezte Kalovits Alajos. Szöveget és előadási jogot szerzőtől lehet kapni. Az első képben Nándorfehérváron vagyunk, hol Cilleyt megölik a Hunyadi­ház barátai. V. László király maga is megtudja, hogy nagybátyja áruló volt és Isten ujját is látja elestében; épen ezért megesküszik, hogy nem bántja a Hunyadi fiukat. Most a budai királyi palotába jutunk, hol a király udvari bolondjával társa­log, majd dalnokok jönnek, hogy eloszlassák a léha király aggodalmait s jókedvre hangolják őt; többek között megjelenik Mátyás és Galeottó s dalban panaszolják el a haza szomorú sorsát. Most elővezetik a halálra ítélt Hunyadi Lászlót, ki Petőfi „A király esküje" c. balladájának szövegét szavalva, ill. énekelve megy a vérpadra. A harmadik kép Podjebrád prágai udvarába vezet, hol a fogoly Mátyás hazája után vágyakozik, s egyúttal ábrándos szerelemre gyúlad a cseh király leánya, Katalin iránt. A haszonleső Podjebrád örömmel vesz erről tudomást és Mátyást, mint kérőt szívesen fogadja. Ekkor megjelenik Vitéz s a magyar küldöttség, a nagy Hunyadi fiát meghívja Magyarország trónjára és lelkes ünnepi dallal végző­dik a darab. 11. A Boldogasszony csillagkoszorúja. Virágjáték 2 képben. Irta Kovács Lajos, dr., prém. tanár. Tárgya szűz Mária erényeinek léleknevelő hatása. Az eré­nyeket egy-egy csillag jelképezi. „In capite eius corona stellarum duodecim." Kap ható a szerzőnél Kassán. 12 Az ősi földért. Ifjúsági színjáték 3 felvonásban. Irta Kovács Lajos, dr. Tárgya egy dzsentri család romlása a dzsentrik általános hibája miatt, majd regene­rálása a volt kongreganista fiu által; belejátszik egy kis világnézeti összecsapás a galileista jogász és a kongreganista között, végül a zsidó terjeszkedés veszedelme. Kiadás rövid időn belül remélhető. 13. Attila Ifjúsági színjáték 3 képben. Irta Fejér Adorján, ciszt. r. tanár. Kapható szerzőnél, Baján. Az első kép az aldunai Novae városa közelében játszik, Kr. u. 430. körül, egy erdő tisztásán; a háttérben láthatók a város falai. Kroton, római szenátor, Orbilius iskolamester, Aétius mint kisgyermek társaival épen Attilát, a kis szittya kezest várják, ki nemsokára meg is érkezik Örs táltossal és kis hun udvarával. Kroton és Örs ünnepiesen szónokolnak, de Aétius ezt megúnva Attilához lép, megrázza kezét s megölelik egymást. Attila haza akar ugyan menni, de a római fiuk előhívják a kislányokat, kikkel játékhoz kezdenének a tisztáson, ha Orbilius a mathézist és a históriát nem emlegetné. Aétius kérésére azonban itt künn tartják meg az iskolát; a mester mathematikából kérdez s le akarja fordíttatni hun nyelvre

Next

/
Thumbnails
Contents