Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1910

4 S e munka mégis oly boldogító! . . . A kertész bús gondja örömbe vész, Látván: mint hajt nemes rügyet a szív, Mint bontogatja szárnyait az ész, Mint lesz nemesb az érzés, az irály Az eszményinek fénysugárinál, S hallván: miként lesz sima, erős, szép A szónok ifjú ajkán a beszéd ! így volt ez rég, — tanú rá én vagyok! Most is úgy van; — minden csak újhodás . . . A virágbokor törzse megmaradt, Csak a virágja évről-évre más. Erre élő bizonyság ti vagytok, Ti kedves önképzőköri tagok, Kik az ősök örökébe lépve Készültök ez örömünnepélyre . . . Lelkem előtt feltűn a drága mult . . . Mily elbűvölő, kedves látomány! . . . Bokrom ékes virágait a szél Messze el, szétvitte sebes szárnyán, De mint nemes magvak dúsan, mélyen Gyökért vertek a haza földjében, S fákká nővén soknak koronáját Lelkesedve, bámulva csodálják. És méltán! . . . mert koronájok gyöngye Önszivöknek tengerében termett. S gyémántnál is fényesbbé az élet Ádáz küzdelmei tüzében lett . . . Ismeritek azt, ki nem oly régen Hazánk kormányát tartá kezében; S mert tette jog volt, szava bölcseség, Neve hálás emlékezetben ég. Jó ismerőstök az is, ki lantján Lágy szerelmet, bús kurucdalt zengett, S dalának varázsa elbűvölte A szerelmest, a bús honfikeblet! . . .