Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1909

ezzel együtt az akaratot is. Hányszor elragadják az embert érzelmei és lesznek igen sokszor a rossznak forrásai. Ép úgy jó is származhatik belőlük és bizony vétek volna ezt az erőforrást meg nem nemesíteni s kellőkép ki nem használni. Mig az ismeretszerzés, a szorosabb értelemben vett tanítás majdnem egészen az iskolát terheli, bár itt is igen nagy hasznára lehet gyermekének a szülői közreműködés: addig az érzelmi és akarati nevelés terhe megoszlik. Különös, hogy sokan visszavonulnak még ettől a nemes hivatástól is, melynek feladata a szívnek, a szeretet székhelyének kiképzése, illatos, kedves virágokkal való beültetése, és azt egészen az iskolára szeretnék átruházni. Az iskola, főleg a keresztény iskola, szívesen vállalja ezt a kötelességet, de eredményt e tekintetben a szülői ház nélkül nem igen érhet el. Bármint szeresse is a nevelő tanár tanítványait, gyengédségéből rendesen hiányzik az anyai szeretet rábeszélő erejének teljessége és jóakaró szigorát nem fedezi szeretetének a gyermek részéről olyan átérzése, ami a fiúi szívben az atyával szemben megvan. De ha a család is megtette a maga dolgát és a gyermek felfedezi a tanítóban szüleinek munkatársát, gondos szeretetüknek az iskola által való folytatását: szívesen hajlik minden szóra, miközben szíve feslik, mint a rózsabimbó, ha a nap melegéhez csendes eső is járul. A tudományos ismeretek kétségkívül már magukban is nemesítőleg hatnak a szív érzelmeire. Mikor tanulunk okosabbak és lelkileg szebbek is leszünk. Vannak azonban az érzelmi nevelésnek direkt eszközei is. Ilyen a szó hatalma, melynek lebilincselő erejével, gyönyörködtető változatosságával, szívhez szóló gyengédségével leginkább bele lehet markolni a lélekbe. Nem kisebb hatása van a példának. Gondoljunk csak a költemények hatására. Egy-egy gyermekes vétségnek, gyarlóságnak alkalmas formában való megbocsátása a kis bűnösnek, meg a többinek is akkorát fordít a lelkén, hogy szinte megbecsülhetetlen az értéke. Máskor talán az igazságszolgáltatás szigorúsága fog hatni, tehát ez sem mellőzendő. A fődolog az, hogy se az egyik, se a másik ne történjék előre meghatározott formák szerint, mintegy sablonszerűén, hanem mindig a tanuló egyéniségéhez mérten. Egyiket megindítja a szép szó is, a másiknak csak a szigorú tekintet használ, a harmadikon talán még ez sem segít és ha odahaza megszokta a keményebb bánásmódot, az iskolától is megvárja azt. A szívképzésben még inkább áll az, amit az értelmi nevelésnél mondottunk: erőszakot alkalmaznunk nem szabad. Itt mindig tekintetbe kell vennünk a magunk dispozícióját is, mert minden oktató tapasztalhatta, hogy ha meg is van a jó szándéka, a kivitel nem mindig egyformán sikerül. Az alkalom, melyhez oktatásunkat fűzzük, sohase legyen ráerőszakolt. Önkéntelenül terelődjék a beszéd az értelemtől az érzelem mezejére és mig amott tudatos együttműködéssel dolgozunk, addig a szívet szinte észrevétlenül, édesgetéssel igyekezzünk formálni, tökéletesíteni. Sokszor már maga az alkalom is hat a szívre, ilyenek a hit és a hazafiság ünnepnapjai, melyek ünnepségei első sorban is szívképzők. De ezeken kívül min-