Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1909

A valláserkölcsi nevelés és a természetrajz. Az iskola sokféle kérdése között manapság főleg az erkölcsi nevelés foglalkoztatja a pedagógusokat. A tanügyi folyóiratoknak alig van olyan száma, amelyben e kérdéshez hozzá ne szólnának, ezt fejtegetik a tanítás és nevelés ügyét szolgáló egyesületek vezérszónokai, a közoktatásnak országos intézői pedig az iskola etikájánek fejlesztését, mint legfőbb törekvésüket hangsúlyozzák. A tanügy vezetői szinte egyértelmüleg érzik, hogy a jelen iskolája az erkölcsiség szempontjából nem nyújt minden tekintetben kielégítő eredményt, amin segíteni annál égetőbb szükség, mert részben ettől várható az egész társadalom erkölcsi életének javulása. Időszerű tehát e helyen is ezzel a kérdéssel foglalkozni, melyet két szempontból veszünk tárgyalás alá. Először az iskola egyéb feladatainak érintése mellett szólunk a jellemképzésről, mint az iskola legfőbb céljáról és hogy ez a cél igazán csak valláserkölcsi alapon valósítható meg; azután pedig rámutatunk, hogyan szolgálhatjuk ezt a célt középiskoláinkban a természetrajz tanítása közben, miután a mi iskolánk jellemképzésének alapját, a keresztény világnézetet manapság a természettudomány cégére alatt éri a legtöbb és leghevesebb támadás. I. Szülőnek és gyermeknek egyaránt fontos megtudniok, tulajdonkép miért is jár a gyermek iskolába. Erre a legközönségesebb felelet, hogy tanuljon, fejlődjék; azaz növekedjék testben-lélekben Isten és emberek előtt. A helyes testi fejlődés szükséges, mert a földi jólét legelső feltétele a jó egészség; s mindenkép eredményes testi, lelki tevékenységet ebben az életben igazán csak ép testtel fejthetünk ki. Olyan a testi egészség az emberi munkásságra, mint a patakra a forrás, mely ha kiszárad, a patak vize elapad és erő híján megáll a vízhajtotta malom, a part virágait pedig száraz kóró váltja föl. Van is gond a testi neve1*