Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1909

19 korlátozzák a növényevők túlságos elszaporodását és ugyanakkor a növényvilágot óvják a pusztulástól. Emeljük ki a madár- és rovarvilág között levő viszonyt is, amiből embernek, növénynek egyaránt oly nagy a haszna. A vizek életének nélkülözhetetlen feltételei azok a parányi kis moszatok, melyek még ivóvizünkből sem hiányoznak. Óriási számuknál fogva rengeteg szerves anyagot asszimilálnak. Csak így magyarázható meg a vizeknek rendkívül gazdag állatélete, melynek eleséget ezek a kis egysejtű növények készítenek és eközben még a víz levegőjét is javítják. — Az előttünk sokszor annyira félelmetes baktériumok, bacillusok egyes fajtái azáltal, hogy siettetik az elhalt szerves anyagok feloszlását, miként a dögevő állatok is, szintén fontos munkát végeznek a természet háztartásában. Mindezen jelenségek a teisztikus világnézetben az Isten bölcseségének megnyilvánulásai. Mert az, hogy a természet rendjében, megszámlálhatatlan sokaságában felesleges sehol sincs és csakis szükséges dolgok vannak, hogy a parányi lényeknek ép oly fontos a hivatásuk, mint az óriásoknak, csakugyan bölcs berendezés. Viszont abban, hogy azért a szükségesek mind meg vannak, csodálhatjuk a természet rendezőjének, gondviselőjének a mindenséget átölelő figyelmét, szeretetét. A pompás liliom csak olyan gondviselésben részesül, mint az útszéli kóró, és az ég madarainak semmivel sem adatik nagyobb kedvezmény, mint a föld csúszó-mászó férgeinek. Ha aztán hivatásuknak megfeleltek, közös sorsuk a halál, mert a természetben, ahol minden változó, örök élet nincs. Nem csak az egyedek, a fajok is változnak. Ha a föld történetének régebbi korszakait szemléljük, úgy tűnik föl, mintha nem is a földön járnánk. Más időkben, más a száraz és víz eloszlása, más a légkör összetétele és hőmérséklete, a hegyek helyén tengereket, a mostani oceánok felett kontinenseket látunk. Idegenszerű a jelenhez képest az állat- és növényvilág is. Csak egy a változatlan: a természet háztartásában uralkodó egyensúly, mely szerint valamely láthatatlan erő, az Isten, minden szükséglethez teremt fedezetet. A másik, ami az élet szakadatlan változásában megkapó, a változással együtt járó fokozatos haladás, a folytonos tökéletesedés. A fejlődésnek, a tökéletesedésnek ez az egyetemessége mily szépen átvezethet bennünket saját egyéni hivatásunk felismerésére! Nem lehet az más, mint az előrehaladás. De mely úton? Miként a természet fejlődése végelemzésben nem más, mint a kezdettől fogva meglevő isteni tervezetnek, alapgondolatnak fokozatos és mindig tökéletesebb kialakulása, ugyanez legyen a mi tökéletesedésünk célja is. Isten tervének kialakítása öntudatos munkásság által, ez az ember igazi hivatása. Arra kell törekednünk, hogy az a képmás, melyet Isten lehelt lelkünkre, minél szebben, minél tökéletesebben kialakuljon. Harmonizálni kell lelki életünket és lelki egyensúlyunkat sohasem szabad elveszíteni. Különben az isteni eszme, mely a világmindenségben annyira szembetűnő, a saját világunkban elmosódik. A belénk oltott művészi összhang összekuszálódik, életünk és célunk ellenmondásba keverednek és mi2*