Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1909

13 Áttérve a geológiában az élőlények megjelenésére, ki kell térnünk az élet származására is. Ismét olyan kérdés, melyre a tapasztalati természettudomány annyi erőlködés után is csak az ismeretes „ignorabimus"-szal felel. Ujabb alkalom, hogy közbevágjunk hitünkkel és Istent, mint az élet teremtőjét hirdessük. Egyúttal reámutassunk egy nagyon gyakori ellenmondásra. A tapasztalat erős igazsága szerint élő csak élőtől származhatik. És sokan csak azért, hogy az isteni beavatkozást feleslegessé tegyék, az élet kezdetén mégis megengedik az ősnemzést, mely szerint az élettelen anyagban önmagától, tisztán természeti erők folytán támadt az élet. Ép ilyen homályos az a tétel is: mi tulajdonkép az élet? Fizikai és kémiai, tehát tisztán természeti erők eredménye (mechanizmus) vagy valami másféle erő, u. n. életerő is működik az élőlényekben (vitaiizmus) ? A kérdés bizonytalanságát csak növeli a körülötte forgó évezredes vita anélkül, hogy a titkot megfejtette volna. Minél jobban átkutatja a tudomány az élő testet, a rejtély annál mélyebbre húzódik. Nem is csoda, mert, ami a íestet élteti, az kézzel fel nem tárható, mikroskoppal meg nem kereshető. A test csak energiákkal megrakott gépezet, működését azonban az anyagitól teljesen elütő szellemi erő kormányozza. Itt van, ebben rejlik a materializmus és a vele testvér mechanizmus megkerülhetetlen ütközője és egyúttal a szellemi lét hívőinek bevehetetlen fellegvára. Tény az, hogy a föld történetének egyes korszakaiban más és más volt az élet. A tőlünk messzebb eső korokban eltérőbb volt az állat és növényvilág, idő haladtával egyes állatfajok kipusztultak, helyüket újak, mások foglalták el és lassan-lassan kialakult a jelen képe. E tapasztalati igazság megmagyarázására, melyért a paleontologia kezeskedik, legáltalánosabban elfogadott elmélet a fejlődési vagy leszármazási elmélet: az evolúció. Erről tehát előadásainkban nem hallgathatunk. Röviden megvilágítva a fejlődés mibenlétét nagyon ki kell emelnünk, hogy az ismét csak hipotézis és nem tény, igazság. E téren van a legnagyobb visszaélés. Kérdés, hogy a leszármazás elmélete miért nem fogadható el kétségen felül álló valóságnak, természettudományos igazságnak? Mert nem tudja megfejteni saját erejéből az élet eredetét, nem látja, nem is láthatja az átalakulás folyamatát megindító okokat, az átalakulás fokozatainak kimutatásában pedig az őslénytan még nagy részt nagyon is adós. Mindamellett el kell ismernünk, hogy a fejlődési elméletnek haszna a biológiai tudományok haladása szempontjából oly nagy, mint még egy . elméleté sem volt. Vele megoldották a fajok rokonságára alapított természetes rendszer kérdését és a kutatások terén is, mint vezérlőgondolat, rendkívül termékenynek bizonyult. A fejlődési elmélet emez érdemeit annál inkább elismerhetjük, mert Darvin, aki a leszármazás elméletének a biológiában alapot adott, általános érvényt szerzett, maga mondja: „Van valami fönség ezen nézetben, mely szerint az élet, a maga különböző erőivel együtt, eredetileg csak egynehány, vagy talán csak egy