Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1907

\ 21 kevesek előtt ismeretes igazságot világos szavakkal: „A vallás nem valamely külön foglalkozás, melyet az ember egyéb teendőitől elkülönítve végez, hanem ama benső szellem az, mely áthatja, hevíti és lelkesíti egész gondolkozásunkat és cselekvésünket." Innen érthető, hogy némely pogány szülő, ki gyermeke lelkét Istennel csak némileg is összeköti, különb embert tud nevelni fiából, mint sok közönyös, nem is imádkozó keresztény, kinek pedig alkalma lett volna fiának lelkét Istennel a legszorosabb kapcsolatba hozni a szent áldozásban, ha világoskodik előtte a maga vonzó példájával. Mert bizonyos, hogy az áldozásnál szorosabban és állandóbban semmi sem képes a lelket összeforrasztani Teremtőjével, Fentartójával. De ehhez példa kell, a parancs, kényszerítés nem vezet kellő eredményre. Ha ezt az állandó csatornát Isten és szeretteink közt megerősítjük, gyermekeink egész jelleme felmagasztosul, soha le nem süllyed a posványba, s nem kell értük remegnünk semmi körülmények között, amint Sporzon, a hetvenötéves tapasztalt gazdaságtan tanár mondja: „Hogy a hit és vallás magasztos hatásában és áldásaiban teljesen részesüljünk, arra nem elegendő bizonyos külső formák betartása és némely vallási gyakorlatok elvégzése, hanem az Istenség iránti viszonyunk érzületének oly erősnek, bensőnek, igaznak s termékenynek kell lennie, hogy egész lényünket teljesen áthassa, szívünkben, lelkünkben állandóan lakozzék, gondolatainkat, érzelmeinket, törekvéseinket és tetteinket vezérelje, s ekkép egész életünket az igazság, a szeretet, a kötelességtudás, a munkásság és egyéb nemes erkölcsök ösvényén állandóan megtartsa. Ily értelemben hitünkkel nemcsak Isten iránti tiszteletünket, szeretetünket, hálánkat fogjuk kimutatni, hanem vele földi boldogulásunkat és jólétünket is legjobban biztosítani."l) A vallás gyakorlása tehát azért oly fontos a jellemalakításban, mert ezáltal nemcsak megszerezzük az Isten iránt való szeretetet, hanem ezt a kapcsolatot állandósítjuk és folytonosan erősbítjük." — „Gyönyörűséges, felemelő gondolatok ezek", — szóltam, — „de ha csupán így elméletben hallja a gyermeki kedély, nem állandó ezen igazságok hatása. Azt szeretném már most tudni, hogyan vitted bele mindezt a gyakorlati életbe? a köznapiság minden mozzanatába, miknek egymásutánja képezi egész életünk folyását?" — „Jó! éppen erről akartam beszélni. Ez a legfontosabb. A gyakorlati alkalmazás. A kapcsolatnak tényleges megvalósítása. Nézd csak. Mikor a legnagyobbik fiam — s utána a többi — már kezdte Istent ismerni, de még csak az imádság révén kapcsolódott össze lelke Istennel, a gyakorlati életbe is át kellett vinni Álarcon igaz szavait: „Istent nem lehet pusztán szavakkal kielégíteni, Isten tetteket kiván tőlünk." ') Sporzon Pál: „Élni tudás boldogulás."