Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1907

23 i látják? Együtt futtatnak árkon-völgyön a jó barátok. Egy elbukik, nyakát szegi. Jó éjszakát! Nincs jó barát többé. Ha fél a bajtárs velünk jönni, ha otthon ül, azt mondjuk: gyáva, fösvény, papucshős. S minő fogalmak a nők felől! Minő családélet! Minő drámák benn ! Minő komédiák künn ! Mily virtus a vétkezésben! mily bálványozása a futó örömnek! s ahol ez megszűnik, mily sivatag életunalom, mily öngyilkossággal kisértő fásultság!" 1) Mily ijesztő képe, mily őszinte ecsetelése a világ szórakozásaiba merült szerencsétlenek kárbaveszett életének! Viszont csapásban, szenvedésben sem féltem fiaimat. Tudnak ők Jézusért mindent hősiesen tűrni. A legnagyobbik fiam egyszer lelketlen rágalmazás folytán becstelennek volt kikiáltva. Állását elvesztette. Kezet nem fogott vele senki. Köszönését" nem viszonozták. — Három hónapig tartott ez a rémes állapot anélkül, hogy végét remélhettük volna, de egyszersmind anélkül, hogy kedélyünket lehangolta volna. — Édes barátom! micsoda áldás volt ekkor mindnyájunkra az a biztos tudat, hogy fiam, ki mindent Isten iránt való szeretetből cselekedett, képtelen volt elkövetni, amiről vádolták! Látni azt a kipelengérezett, mégis oly tiszta, derült homlokot! Hallani az erős férfi ajkain e szókat: „Sebaj, kedves apám! az én édes Megváltó Jézusom még többet szenvedett értem, hát én ne szenvednék örömmel érette"? S az Istent szerető lelkek tiszta boldogságával öleltük meg egymást. A Jézusért kiállott szenvedés fölött érzett öröm könnyei áztatták arcunkat. — Három hónap múlva jelentkezett az a szerencsétlen, ki fiam nevében váltót hamisított. Sokan mondták már, hogy valami jóleső örömet éreznek az én gyermekeim közelében. Ez mind az Istennel egybekapcsolt lélek boldogító kisugárzása. Már ennek a legkisebb fiamnak a fellépése is oly elfogulatlan, megnyerő, mert akárkivel beszél, úrral, szolgával, e két szót dobbantja ki szívének verése: Istenem! éretted! Mindenki szereti őket, s ennek főoka abban rejlik, hogy az így nevelt ember is szeret mindenkit. A felebaráti szeretet sugárzik arcáról. Hiába beszélünk altruizmusról Isten szeretete nélkül. Mi adna erőt az önzésre hajló embernek erre? ez a másodrendű parancs az elsőből táplálkozik: szeresd az Istent, és csak akkor tudod igazán, önzetlenül szeretni minden felebarátodat. De nem kell ám azt gondolni, édes barátom, hogy egyszer elmondjuk ezt a gyereknek, aztán készen vagyunk. Alig van nap, hogy többször ne kelljen erre figyelmeztetni könnyelműségre hajló fiainkat. Kivált fiatal éveikben. Itt van följegyezve egyik fiamról, hogy egy zsidó fiú meglátogatta. Én az irodámból hallom, hogy fiamat ez a zsidó iskolatársa megkérte, magyarázza meg ') „Fekete gyémántok."