Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1907

20 tétből, ez az igaz jellem fejlesztése. Aki ezt életében megvalósítja, az maga a tökéletes, megtestesült jellem. Mennyi fenség és mennyi aljasság lakik az emberben ! Azt a fenséges lelki erőt szeretnénk mindnyájan megvalósítva látni gyermekeinkben, ami legyőzne bennük minden aljasságot, de ezen hatalmas szellemi erőnek örök, egyetlen forrását bedugjuk előtte, ahonnan egyedül meríthetne erőt a jóra és a rossz kerülésére a magában tehetetlen ember. így aztán nem csoda, ha nem a fenség, hanem az aljasság kerekedik felül, és valódi jellemről szó sem lehet. Ijesztően egészségtelen állapot ám az, hogy manapság a gyermek oly szívtelenül kész szüleinek bánatot okozni, oly lelketlenül képes megszomorítani őt hanyagságával, engedetlenségével. Kiáltó bűnhődés mindazon szülőknek, kik gyermekük szellemi életébe nem Isten szeretetének fényével világítanak." — „Régen kíváncsi voltam," — mondám barátomnak, — „mivel tudtad úgy belenevelni fiad lelkébe például a kötelességteljesítést, ami a jellemnek egyik főalapköve. Most már-kezdem érteni." — „Éppen annak az örök, isteni forrásnak gondozásával, melyből minden jó származik, így a kötelességtudás is. De erről majd később." S most az atya szemében fellángolt a tiszta, szent meggyőződés igazsága, s e szavakra fakadt: — „Tessék minden szülőnek az örök Atya szeretetét beleültetni abba a gyermeki lélekbe, biztosítok mindenkit, hogy kiválóan jellemes embert fog nevelni az életnek, kiben soha szomorúsága, mindig csak édes öröme lesz. — Hidd el nekem, hogy Isten nélkül sem pogány, sem keresztény igazán megbízható jellemre nem tehet szert. És minden ember csak annyira válhatik jellemessé, amennyire közel van Istenhez, és csak annyira válhatik jellemtelenné, amennyire eltávolodik Istentől. Azért vergődik annyi boldogtalan ember a jó és rossz között, mert Isten szeretetéből csak keveset kapott, s ez a kevés sem állandó kapcsolat a lélek és forrása közt. Ez a gyakorlati élet tanítása. Maga Voltaire kénytelen ezt elismerni, mikor a gyakorlati élet legelső feltételéről szólva kijelenti: „Ha nem léteznék Isten, fel kellene őt találni!" Már most, barátom, ezt el kell ismerni, hogy sokan emlegetik azt a vallásos nevelést jóravaló szülők és nevelők, de azt hiszik, ez mindössze abban áll, hogy a gyermeket egy pár imára megtanítjuk, vallási kötelmeire rászorítjuk, s néhány intelemmel is szolgálunk neki. Azt kell legelső sorban az embernek megtanulni s neveltjeinket is arra szoktatni, hogy a vallás szelleme áthassa gondolkozásunkat, összes cselekvéseinket. De a legtöbben a vallást elkülönítik a gyakorlati élettől, és a tettektől különálló imádkozásnak és egyéb lelki gyakorlatok végzésének gondolják csupán. Pedig öszszes munkánkban, gondolkozásunkban, érzésünkben, élvezeteinkben ott kell szerepelni a felséges Isten gondolatának. Fichte bölcselő fejezi ki ezt a nagy és oly