Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1904
7 cisztercita lesz s Juhász Norbert egri igazgató közbenjárására a rend apátja Villax Ferdinánd beveszi s november 16-án beöltözik és a Dezső nevet kapja. Theologiai tanulmányait Egerben végzi és 1859/60-ban szülővárösában megkezdi tanári munkásságát. Ez időtől fogva, megszakítás-nélkülj egész 1899. jun. 30-ig, tehát 40 évig a tanári pályán működöttínij itnoqsö>l bum Szaktárgyai: a latin és görög nyelv és irodalom, mély tantárgyak mellett időnkint tanította még a magyar nyelvet, földrajzot, hazai történelmet'éá szépírást'. Városunkba, Székesfehérvárra 1862-ben jött;; 1 íViely' évben, ökt >l5M§n Farkas Imre püspök, a nep. szt. János templomban t pappá -szfenteltel> Egy tanévet 1869/70 Zircen töltött, mint az ujoncrtövéndékekí tánára.auqKi.O -íiiit Tanári pályáján, minden tanévben vagy mint ósztályfőriök ^ágy> mint tanárszéki jegyző s Pallér Kelemen igazgátó halála- Ütáh Mjtnnt 4ielyetteá házfőnök és igazgató szerepelt. oll j|bt)se'jd >loe orrjiD .»EjnoDÍyioí>0 Tanári működését a lelkiismereteeif^oHtosság/iirönd^zertítet'lqÖlIemdífH. Szerette tanítványait. Érzékenyocfétkaija rrtagá!;ítarty^korából ^nagyoni tudtál, hogy mily élénken vésődik fáfc'(igazságtalanság; iá |*ydhnekn emiékébe/ azért tanítványaival szemben, haiisiigöítPUÖ^Sieeii^áságiWjawjttd Í£lo>tei alöíriölíi» Tanári működésének kölzéppentja^ayszégény tfjakitwfiilrtilsieretétének legszebb bizonyítéka) ^íSfcdgjlStyr 1 taowká'kat'nwsegélJlzŐ^fegyestíitíkn alafiításá 1874-ben. Alaghy-<í>éisÖt:wszegéh^iJteinulé^uiráqt j^zetíiíííagjsiézbnélet/Sés sajnálkozás vezette. Ő dolgozta ki alapszabályait, szervezte és egó?z'I893lig vezetője, lelkéj%»lt; flégylésüteii cél1 íerjedőriIdcbtexé^erfK kívül, többször gytíjté^ti-éfcvteibb-'iitíeni hangvBKsenytloKendtóettJi/nlelyeloxíéi^yiesleili sikerültek',:••>ríehr-»tsak 'anyiagítógi^hanérh eíköícíiildg ,4§í;inmertnáV iAtézetlq© iránjyát;liqn!tamrtó tjfjuság,rerk<jfasi -•'és -- sziéllertdM haladátsáii n^gy ás>!iek3k|éJő Höaörtség^előtt) e tíajigversenyők/ kiüönöseni aKseídüHő tnemzedéknektv^zi(éhekben,lcszavató3> 103 n i lés' ízen őt? nwtáöbfln ővalé M o 1 m á ra jó tók Oi-jy íoé 1 crtb, i rání a/aJpjirokpifc b'zibv fetébrtísa&ísérebéérrápöbteárd^hennto^ 8zaks%e&ilfoátdrságKeKö[g^ffflaft$dg ést-káfezsiégf.drrtdéaéneu<0 hangaieítenyöR átía^aizlli«tézét!l}óxhimeven«agyban'(ieméfkedett.iiA riegélitzőilegyösüleUotiegi aláipítéda ak --a^/intéíét:,iöríéweüébéwl iAaradlaw!tóll'nevetliiiiiBrzött\-niágánálo M áh $ 'j b züZ/J'->steegény\-Jifj u r> köszénbátíi azi-ő vbeihes nbuzgól-kodásáioak, ihxs^y évéflkiwt' ingy bn^körtyieket/. ru hát fi^pj dráfcibdliö >lkkp©tW é©' kapi rhaj ítk ! (>losoiEqi • 11;)i;'! Általribarif• -nérr|\<wl11 váü jmtézeülewtvnevareteseöbil'jnhofe'raoét^bínfelytletd vágyíjkezdeRÍényötíőjefcMa^>lvégnebajtója iirómjtAíöghiystetí. v.tibm. jqaiose eern rllBvic/fttnt Brendíiiifalg/I tevéloenyiyíősztlBWBffeatiszérzést'jhiind^'nqbehő níozjgalrr fnáttart, >1melyek !^a >1 rendi*konnányzíitrai,! i a- < tanárképzésről:a viztjkesíehérvári