Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1903

52 nemzeti fajunknak; szemléljük nagyságát s emelkedjünk fel az ő keblével a magyarok Istenéhez s ott, hol a nemzetek is egyesülnek s ahonnan a nemzetek erőt s eredményt kérnek munkájukhoz s kapnak is, ott adjunk hálát mi is, mert nemzetünk ezeréves múltjában nagyjaink között, Deák Ferenc nevére is ráakadunk. Élő Istenünk adta őt nekünk, hogy szabadságot adjon nekünk. * Elszorul szivem, keblemet mély bánatok hullámozva szántják fel, ha végigtekintek magyar hazámnak ezeréves múltján s ha belevész tekintetem a folytonos embervér s életáldozatba. Mert valóban vér és férfierő tapad minden rögéhez e drága hazának; — s mennyivel boldogabb ma a magyar, mint volt több századdal ezelőtt, midőn még nem hullt ki annyi honfivér s nem dőlt ki a fárasztó, önmagát emésztő munkában annyi nemzeti erő?! — Folyton újabb áldozat kell nemzeti létünk fennmaradásához: életünk minden pillanatát nehéz szenvedések árán vásárolhatjuk meg csupán. Minden egyén, minden nemzet boldogságot keres újabb s újabb fárasztó munkájával : s csupán életjogosultságot szerez a férfikeblek küzdelmes fáradozása. S még jó, ha ezt szerez: hisz ez a földi boldogság alapja. Ennyire kell felemelkednünk, ha Deák Ferenc életét s férfiélete szilárd munkájának eredményét akarjuk vizsgálgatni. Deák nem oltotta életét — Kedves magyar Ifjak — a harcmezőn, még csak Kossuth mellé sem állt; nem rántott kardot, nem akarta testvér-vér árán megszerezni nemzeti szabadságunk létjogosultságát: — de tűrt s szenvedett. A nemzetek és királyok Istene megengedheti az igazság háttérbeszorítását, de teljes elnyomását s kiirtását soha. Deák Ferenc állhatatosságában volt nagy. Szenvedett annyit nemzetünk is múltjában, hogy ezek árán méltán megérdemli az életet. Ez nemzetünknek is legnagyobb biztositéka az életre, azaz: szenvedése. És a nagy Deák férfi jellemének nagy szenvedéseit: állhatatos türelmét, — e csendes nagyságot, — hozzácsatolta a nemzet százados érdeméhez: s szabadságot szerzett a magyarnak. Szükség lehet s van is alkalmakkor a kifent kardok villogó csattogására s az ágyuk bömbölő zenéjére: a küzdő emberiség démonszelleme megkívánhatja ezt; de szomorú volna a nemzetek s bennök az egyesek sorsának értéke, ha tisztán s egyedül ez döntené el az emberiség harcáit az igazság szerint. Kedves magyar Ifjak, jól jegyezzétek meg: mikor a kard kiesik a csata