Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1903

13 ugyan, hogy II. Gyula és X. Leo pápák századában a művészet vallása volt a művészeknek, megnemesült ízlése a nagy uraknak és dicsősége Olaszországnak; s a pápa nem tartotta méltóságán alólinak meglátogatni a nagy Buonarottit. A német császár meg Tiziant kereste fel műtermében s mikor ez meglepetésében és örömében ecsetét elejtette, a császár felvette s ez emlékezetes szavakkal nyújtotta át: Tizian megérdemli, hogy Caesar szolgálja ki. De a görög művészek legalább nem apróbb zsarnokok kegyétől függöttek s nem kellett — mint a renaissance művészeinek sokszor a száműzetés keserű kenyerét is enniök. Korunk nagy művészeivel persze nem versenyezhetnek külső becsültetés és jóllét dolgában. Görög tudományosság, úgy a mint azt mi értjük, nem volt. Négy fal közé zárt tudóst, kinek élete olvasás és irás közt oszlik meg, aki a kötelesség teljesítés és a kenyérért való küzdelemben éli le napjait, a görög ember fogolynak, rabszolgának tekintett, s foglalkozását a szabadsághoz méltatlan és gyilkoló egyoldalúságnak minősítette volna. Nem, a múzsák szolgálata sem kényszermunka, sem üzlet nem volt; hanem felüdülés a szabad órákban, mely a múzsák szolgáját az államférfiú s katona kötelezettségének teljesítésére is képesítette. (Göll: Die Gelehrten des Alterthums.) Csak a politikai és pártharcok kora térítette el rövid időre a tudományosságot és művészetet ideális céljától. A pénzért tanító sophisták tették a tudományt és költészetet hivatásszerű üzletté s a mindennapi élettől elválasztott foglalkozássá. De épen e díjazott munkálkodás költötte fel a jobb érzelmű köztársasági polgárokban az ellenhatást s a mélységes megvetést, mely már Sokrates s Platón idejében közérzületté is vált. Platón felfogását szépen tükrözteti elénk ez irányban, amit Kallikles mond »Gorgiasban« Sokratesnek: » .. . Aki ifjúkorán túl teljes odaadással foglalkozik a bölcselkedéssel, az oly dolgok tudásában marad tapasztalatlan, melyek ismeretére