Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1903

12 Athén pedig a perzsa háborúkban középpontja volt a görögségnek, utána pedig mindenkitől elismert feje. A műemlékek felállítása itt közügy volt. Pindaros Athént Hellas oszlopának nevezi, Pénzforrása, mi szintén elengedhetetlen kellék a rendkívül nagyszámú művészi remek létrehozásánál, Perikies politikája folytán kiapadhatatlan. Ez a gazdagság és pénzbőség Hellas egyéb államait is kitüntette. Hisz csak a Parthenos Athéné aranyból s elefántcsontból készült szobrának levehető arany köpenye 300 ezer korona értéket képviselt; az Akropolis Propylaiái, feljáró előcsarnoka 10 millióra, a Parthenon templom összes költségei 400 ezer koronára rúgtak mai pénzünk szerint. Mekkora értéket képviselnének e műkincsek, ha épen ránk maradtak volna, sejthetjük abból, hogy Lord Elgin a múlt század elején csak a parthenoni romok szobrait 840 ezer koronáért vette meg a törököktől. Visszatérve most már a képzőművészek díjazására, tudjuk, hogy Polykleitosnak egyetlen Diadumenos szobra 500 ezer koronát jövedelmezett. Apelles 100 ezer koronáért adta el villámot szóró Nagy Sándor c. festményét. Az elateai zsarnok Mnason Plinius feljegyzése szerint, 800 koronát fizetett Aristeides festőnek »A perzsák csatája« c. festményének minden egyes alakjáért; a festmény pedig 100 alakból állott. Asklepiodorosnak egy, a 12 görög istent ábrázoló festménye 30 ezer koronáért kelt el. Egy bronz szobrocskáért meg Nagy Sándor idejében 2500 koronát fizettek. Pausias enkaustikus (viaszbeégetéssel előállított) festményét, mely Glicerát ábrázolta, Lucullus 10.000 koronáért vette meg. Chares Findius, Lysippos tanítványa, a rhodosi napisten kolosszális szobráért Plinius szerint 300 talentumot kapott.

1 A kiváló művészeket tehát a görögöknél aránylag még jobban díjazták, mint egy Michel Angelo-t vagy más jeles kortársát. Igaz i Plinius Hist. Nat. XXXV,