Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1902
23_ nevelésnél kitűzni a célt, de nehéz elérni. A lelki élet törvényei előttünk rejtve vannak; csak a tapasztalás nyújt némi tájékozódást s a gyakorlatból elvont szabályok adnak némi útbaigazítást. A nevelőnek lélekbúvárnak kell lennie, ki ismeri a lelki élet leggyöngédebb megnyilatkozásait. Az erkölcs-törvények szerint élni és cselekedni: erény. Ámde az erény, mint ilyen, nem tanítható. Nélkiilözheíetlen körülmény ugyan az erénynél az értelmi belátás, a cselekvés céljának, törvényszerűségének s a szabad választás lehetőségének felismerése; de az erény nem tudás olyan értelemben, mint a mathematikai igazságok felismerése, a történeti s természettudományi stb. ismeretek elsajátítása. Aristoteles szerint »az erény nem egyéb, mint a természeti adományokból gyakorlat folytán kifejlett készség ész szerint cselekedni. (Alexander). Szent Ágoston szerint: »Az erény a jól szervezett lélek készsége.« Szt. Bernárd: »Virtus est vigor animi, cedere niscius pro tuenda ratione.« Ha tehát az erény szerzett készség, rátermettség az észszerű törvények szerint cselekedni, ezen meghatározásból könnyen átlátható az a föntebbi állítás, hogy az erény nem tanítható. Az erényre vezető szabályokat, az erkölcsi élet örök változhatatlan törvényeit rendszerbe lehet foglalni, lehet tanítani, de hogy azokat, a kik tanulták, kövessék is, ehhez valami más is szükséges : az akaratnak reábírása, fegyelmezése, más szóval a jellemképzés. S e pontnál újabb nehézségre bukkan a gyakorlati nevelő. Azt veszi észre, hogy míg az észbeli ismeretek elsajátítása iránt a gyermek teljes odaadást tanúsít s a legnagyobb kíváncsisággal érdeklődik az újság ingerével ható történetek s elbeszélések iránt, addig a cselekedetei helyességét vezérlő, korlátozó vagy szabályozó útbaigazításokkal szemben tartózkodó s nem egyszer ellentétes, sőt dacos ellentállást foglal el. Mintha csak önállóságáról akarna bizonyítékokat szolgáltatni. Lássuk tehát a nevelő feladatát e nehéz helyzetben s ismerkedjünk meg eljárásával a jellemfejlesztés terén. Ne feledjük, hogy az ember nem egymagában álló, hanem olyan létező, kinek egész élete embertársai körében foly le. Gondolatvilága, szükségletei, tapasztalatai, vágyai, érzelmei a társadalmi életre utalják. Mindenki érzi, hogy legkezdetlegesebb úgy, mint legmagasztosabb törekvései megvalósításában másoktól függ. Nem tehetünk semmit anélkül, hogy másokra ne gondolnánk; nem lehetnek oly vágyaink, melyeket másoknak vágyai ne szabályoznának; viselkedésünk, magunktartása nem zárkózhatik el azon társas kör befolyásától, melyben élünk. A társas együttélés: a kölcsönös függés viszonya; s a tapasztalás tanít meg bennünket arra: mivel tartozunk másoknak s mit várhatunk másoktól?
