Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1900

23 Még jőni fog egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez százezrek ajakán ! Százezrek, millió magyar ajaka zengte a magyar föld szebb jövőjét, eddig nem álmodott boldogságát, dicsőségét; zengte esküszerűn: Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell.« A mi nagyot, felmagasztaló megnyugvást akár a halálban is az édes haza boldogító hatalmáról gondoltak valaha nagy szellemek áldozatban : hit, remény, bűvös álmok, a kebel legszentebb vágyai, hazafiúi áldó zatok a halálig, mind együtt vannak Vörösmartynk megindító s megrendítő szavú nemzeti imájában. Lelke a munkás hazaszeretet árjában olvadoz : Jobb korunk jött, Újra élünk őseink hónáért, Újra készek adni életet, vért. Volna-e még áldozat nagy, melyet le kell rakni a haza oltárára? Tűrj érte mindent, a mi bánt, Kínt, szégyent és halált. S ha áldozni kell, ha már füstbe ment sok áldozat: Te ébren állj ! A honfi szivben fenmarad Egy élő szikra még. E szikra a hon napja lesz. S hol fénye hőn ragyog, Az élet a hon kebelén Újulva feldobog. (Honszeretet.) Imára tanít, mely a hiten túl — öröklött szépséges két erényed törvényét vési kitörűlhetetlenűl szivedbe: Isten segíts, Királyok Istene! Emeld fel hozzád a Király szívét! Isten segíts ! országok Istene! Ruházd fel áldásoddal e hazát! A királyt szeretvén, a hazát imádván, elne feledd, mikor ajakad rebegi: Isten segíts ! szabadság Istene ! Természeteddel együtt született belénk a szabadság szeretete, de el ne feledjük: Tiszteljük azt a törvény érez szavában, S ha víni kell, a vérnek bíborában.