Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1900

76 erkölcsi ember alapvalói ők; legközelébb rokonok benne az istenivel. A hazafiúi lélekben nemzeti eszmévé avatódva egyetemesen: kegyeletes emlékezetté magasodnak; hathatós erejökből táplálkozik a remény: embernek és hazafinak, egyéni és hazafiúi erkölcsiségnek egyazon lényegű forrása; szeretet és hűség, emlékezet és remény emberi életünk két testvérgéniusza. Egyénül, népekűl egyaránt. Ki naponkint szemléled talán a törékeny, száraz levelet, mely édesanya sírja felé téríti emlékezeted, a fájó könycseppeken az örök szeretet sugárai ragyognak töredezve; neked, csak a szived a megmondhatója, halavány emlékvirágod micsoda szelid örömről beszél hozzád; s ha bánatról is, de neked megszentelt, mint maga az öröm: hiszen még a fájdalom is enyhülve szűrődik le az emlékezet szelid fátyolán. Reményeid pedig? tündéri varázszsal édesgetnek bátorítón várt üdvöd felé. Népekűl nagyobb mértékben. Haldd, mint dobog fennen egy nemzet kebele, múltja dicsőségein ! nézd a történelmet! mint ragadja magával mámorosan egy nagy, elhatározó pillanat! mint szállja meg szent lelkesedés, mint tör a csillag felé, mely onnét, a kék éghatár jövő világának boldogabb egéről ragyog elő. íme a tény, m. t. Közönség! Mikor az emlékezet abba a fenséges világba ragad, hová örök dicsőségök büszke alakjaira tekintenek fel e nemzetek: nem tudom én, mindennél hasonlíthatatlanabbul megragadó érzés fogja el leiköket. A tény eredménye: a múltak emlékezetén izmosodott meg a magyar lélekben is annyira a teremtő erő, hogy a bennök meglelkesűlt küzdelem után századok epedő vágya valósúlhatott meg. Nekünk azonban végzetünk, hogy még emlékezetünk világa se olyan tiszta, derűs; valami borulat árnyéka lebeg felette tartósan: a méltó büszkeségében is nehéz gondokba merülő hazafiúi lélek bánata. Örömünk soha se volt teljes; reményeink soha zavartalanok; legszebb dicsőségeink megtépdesvék; legszentebb fájdalmainkban hányszor nem voltak kárörvendezőink! . . . Szeretet és hűség, emlékezet és remény, öröm és bánat csoda megható bensőséggel olvadnak lelkesítő hangúlatba történeti életünknek szinte minden lapján! Ez a fájón felemelő jelenséget sehol nem tapasztalhatjuk oly kézzel foghatón, mint épen abban a hosszú félszázadban, melynek hűséges küzdelmeiért 1848. márczius 15-ikével ajándékozott meg minket a magyarok jóságos Istene. Hűséges küzdelmekért! Mintha egész életünk nem csupa küzdelem volna hűséges, odaadó, ezer év óta, hogy az áldott földet magáénak vallhatja a magyar! Voltak idők, melyekben a magyar véráldozattal szállt síkra emberiségi és nemzeti küzdelmeinek nagyszerű tusái között hitért, hazáért,