Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1900

21 ezer nagy emlék megszentelte téréin. Sötét éj terűit reánk, melyből csak helylyel-lielylyel villant ki tűnő fénysugár, hogy az éjszaka annál rémítőbb legyen. Azonban áldoz is a lélek magasztosságával a méltó érdemek mhereinek: Siri éjjel fedezi bár a jelest De a sötétlő bús ravatal felett A halhatatlanság fűzére Sorsot, időt mosolyogva fénylik. (Berzsenyi emléke.) Ez a mosolygó fény élteti a költő reménykedő szivét. S a kicsiny reménység, mely végkép soha el nem hagyta, világot gyújtott benne, szerte lángolót és sugárait őzönként ontotta. Elhangzott az örökké emlékezetes szó: ; Magyarország - lesz«Széchenyi jós-ajkairól; hallatta tűzkeltő igéit: mentsd meg tenmagad azon keserű epedések fulánkitól, melyek még a síron túl is kínoznák boldogtalan lelkedet ha gyengeségid visszovonásid — közt anyádat, a hazát gátolni tudnád, midőn rokonérzés által egyeístve, Hunniát eddig alig sejdített magasságra emelhetnéd.« Hevítsük fel a középkor daliás lelkesedését; de nehogy várainkba elzárkózva egymást üldözzük s a polgárosítás legnagyobb gátai legyünk; hanem hogy az ember mint ember érhesse el a dísz legmagasb fokát s ezentúl a szép lélek, kicsinosúlt ész, éjjel-nappali szorgalom s férfiúi állhatatosság váljanak azon legbátrabb s legbiztosb lépcsőkké, melyeken mind égi, mint földi magasságra jutni lehessen. Áldozzuk fel magunkat az örökkön élő Valóért. Karunk soha ne legyen felfegyverkezve alacsonyabb helyen álló honfitársaink elnyomása végett; de használjuk kifejtése végett inkább minden tehetségünket, hogy láboljon ki végre a halhatatlan embert undorító baromi körből.« (Studium.) A magyar fenkölt testvériség nemes igéi ezek, méltók a világtörténet legszebb lapjaira. S ki fogadta szívébe szent lelkesedéssel, ha nem a magyar iró? S ki utolsó pillanatáig értök hevűlőn, ha nem Vörösmartynk? Lám, a költő, ki könyezve merengett el a múltak nagy, eszméitető emlékein, ahogy hallja a nemzetmegváltó szót, dala lázasabb, szenvedelme igézőbb, álmai szebb jövendőség tündérvilágával kecsegtetők. A mester szólott. S fellelkesülő tanítványa átzúg bérczeken, sík téreken ... s két főjót hirdet földi s égi áldásul: szorgalmat és erényt. Bár a tanítvány nem tapodja meg a múltat, miként a mester teszi a jövendő érdekében; az ő szeme el-elmereng még mindig a dicsőség letűnt világán; de állandóbban a kor törekvései foglalják le izzó lelkét. Nagy Széchenyink is nemzetmentő munkájában a gyengéd női lélek érdeklődéséből merített lelkesedést, szárnyalást s nemtője volt abban