Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1900

17 A teremtő lélek éles pillantásával tekintett át messze időkön s eléd tudja varázsolni elragadó képekben. Az ő teremtő lelke csak hazaszeretettől buzog; ez a szeretet csak fájdalomban tud feloldódni, még a dicsőségek között is. Dalos pacsirtánk ő, hősidőink dalos pacsirtája; mely fel a magasba tör, el a messzemúltak fellegverő ormai felé, de le-lecsap, hogy a nyomorú földön szíve újra megtelvén bánattal, éneklőn soha ki ne sirhassa magát eléggé. S jól figyeljünk, képeit milyen alakokkal rajzolja be. A honért áldozók között nemcsak neves hősöket találsz képein, ott látod a nevetlen hősöket is, kiknek szívét szintén kiolthatatlan honszerelem dobogtatta meg. Lásd Búvár Kundot. Az egyszerű harczos szívében fellángolt a honszerelem tüze és bámulatos tettre készteté. A nagyratörés a hazáért ott élt a közkatona szívében is, az egyszerű magyaréban, kinek forrongó gondolatai talán nincsenek, de ösztönből is bir tenni nagyokat. Búvár Kundban azt az egyszerű magyart rajzolja eléd a költő, ki hallja a szörnyű veszélyt, melyben hazája forog; megérti: nem tanakodik, már tettre kész. Ez is a mi verünk, mint csak félszázados szabadságharezunkban is halhatatlan koszorút font homloka köré. A múltak nagy eszméinek micsoda megragadó elévarázsolása, vérrel megpecsételése! Az önfeláldozásnak nemhogy nemzetül, de emberiségül is micsoda fenséges példája Kemény Simonban? Dicsőbbnél dicsőbb áldozatok a mindent adó Hazáért! Micsoda lelkesedés a magyarban: Hunyadi szemének harczi őrtűzén, mint gyúlnak ezerek, ha szól, szivrázó hangjain, mint éled a sereg! De hallga, névtelen magyar! Hogy hírűi esik az atyának, ki elé tündökletes arczczal felesége kis gyermekét viszi veszélyben Hunyadi, veszélyben a haza, a vitéz arczára néma ború terűi. Hazám ifjú szép reményei, hallgassatok a költőre! Óh szent haza, érted ez aggodalom, Éretted az égiek asztalitól, Szent Isten imádatos arcza elől, Felkelne a honfi dicső nevedért, Eljőne csatáidon ontani vért. . . . (Kemény háza.) S a boldog apa ment, hogy megvívjon Hunyadiért, a hazájáért. S küzdve hősien, elesett; de megmentette Hunyadit, megmentette a hazát. A hazafi, a férj halálában megdicsőült; a feleség, a hölgy? csodállatosan nagy, szépségesen dicső, a mint lefesthetetlen fájdalmai között megbékéli áldozatos hon szerelmében. A hazájáért legfőbb áldozatát néma megadással viselő magyar hölgy apotheozisa e gyönyörű sorok: Sírjában a hős ott szunnyad Az ádáz nap után, 2