Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1899

- 52 — jövőben, — gonosz, idegen gyűlölködők bár zsarnokoskodnak még, mind kecsegtetőbbé válik. Közénk vágyódik megrendítő sorsú Királyasszonyunk. 1857. lépett először magyar földre s üdvözölte Pesten a felséges Asszonyt a magyar. Nagyszerű ünnep volt az: a való hódolat megnyilatkozása Királyasszonyunk iránt. Megszerette egyszerre nemzetét, melynek arczárói leolvashatta a boldogító örömet, hogy körében fogadhatja Megérezte, hogy az a rajongó tisztelet, melylyel körülveszik vala szerető szívből fakadt. Meggyőződéssé érlelődött benne, mikor azt az odaadó közrészvétet tapasztalta, melylyel mélységes bánatában először osztozkodott a magyar első kis leánya, Zsófia herczegnö halálakor. (1857. máj. 29.) Részvét az örömben a részvevőnek is jótétemény; részvét a fájdalomban feledhetetlen nyomot hagy hátra abban a lélekben, melynek enyhíteni törekszünk mélységes fájdalmát. S im' jóságos Asszonyunk, mintha a szív parancsoló sugallatát követné: dajka-mese között, hogy a sziv édes bölcsődalával annál mélyebben vésődjék lelkébe s olvadjon belé kitörülhetetleniil — elkezdi tanúlni szépséges magyar nyelvünket. A sziv varázshangján akar szólni a nemzethez a nemzet nyelvén, mely édes anyai fájdalmára a sziv oly bensőségével vetekedett enyhítő balzsamot csepegtetni. Szép reménysége, a mi gyászos sorsú Rudolf trónörökösünk bölcsője felett hallotta először a magyar szót, majd egész lélekkel tanúlta hivatottaktól szép zengésű magyar nyelvünket. S mig a felséges Asszony nyelvünket tanúlgatja fáradatlanúl, gyermekeivel is megszerettetik magyar oktatók. O maga pedig később nagy szeretettel forgatja iróink, költőink s politikusaink munkáit. S a nemzetben azonkép növekedett iránta a hűséges, hódoló szeretet, a mint a köztudatban mind általánosabbá vált, hogy nyelvben is nem sokára édes mienknek vallhatjuk felséges Királyasszonyunkat. Megmérhetetlen a jelentősége e ténynek, Kedves ifjak! Nemzeti szempontból az a messzevágó következmény fűződik hozzá, hogy felséges ura szivét is meghódította a mi számunkra. 1865-ben, mikor Deák Ferencz, új korszakunk alapvető férfia, a császár jó szivéhez fordúl, hogy adja vissza a nemzetnek örök jussait: az engesztelő, a békéltető Angyal a császár mellett hőn szeretett, felséges asszonyunk vala. S a nemzetben ez meggyőződéssé vált. Ez az oka, hogy a pesti országgyűlés idején egész nemzetül nyilatkozik meg az óhajtás: bár csak az ország kebelében üdvözölhetnők újra hazánk forrón szeretett anyját, Erzsébet királynénkat is, hogy meghajolhassunk a női erények ama tündöklő példaképe előtt, ki urunk és királyunk családi életét földi menyországként boldogítja. Nekünk pedig védő Angyalunk lett. Csak hallják, kedves ifjak, védő Angyalunk nemes lelke szavait, melyek egy szebb jövő záloga valának .... • Mióta engem a gondviselés szeretett férjem, a felség által ép oly