Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1899

— 50 — fogékony lelke megtermékenyült, mint enyhe tavasz napon a mezők jótékony eső alatt. Nemes erények virágai nyiladoztak gyengéd lelkében. Királyasszonyunk erényvirágainak üdítő illatát azok érezték legelőbb kedves ifjak, kik édes nemzetünk örök jogaiért börtönök halálos levegőjében sínylődtek szomorú végű szabadságharezunk után. Alig hangzottak ugyanis el az orgona öröm hangjai az esküvő nagy eseménye után, már hire járt, hogy az uralkodó a mennyegző örömére 586 politikai fogolynak megkegyelmezett. Kegyes Királyasszonyuk szivében a mi ott rejtőzött mélyen gyermekkorától kezdve: a szabad természet nagy szeretete, ime erkölcsi valósággá izmosodott; szabadság legfőbb életjavunk, szabadság az ember létfeltétele, boldogsága kezdete és — szabadok lőnek a börtön rabjai. Igen! az a mindent átható szeretet oldozta fel a tömlöcz fenekén szenvedő magyarok elcsigázott tagjairól a bilincseket. Drága emlékű Királyasszonyunk nagy műve, kedves ifjak, hogy irtó hatalmaskodását a gyűlöletnek nemzetünk ellen a szeretetnek áldást hozó törvénye foglalta el. Hosszú századokon keresztül e szegény, magára hagyott nemzet nem tett egyebet, mint küzdött elidegeníthetetlen jogaiért. De küzdelmeiben is oda állott a trón mellé és védte vérrel, pénzzel idegen hatalmak támadásai ellen. Csak a maga jussaiért védekezett e nemzet kétségbeesésében, mikor gonosz tanácsadók ármányai reá zúdítottak ezer nyomort, ezer veszedelmet, még több csapást s ugyanannyi ellenséget ... A vészes áradat elborított 1848-ban. Idegenek lettünk ezer éven át vérrel öntözött és védett földünkön. Kárpátoktól a tengerig le fuldokló zokogás tölté be a magyar föld levegőjét ... A bosszú villámai czikáztak le a magyar égről a magyar föld magyar lakóira s menedék előlök csak a börtönök erős, törhetlen falai voltak . . . De im, derengni kezdett. A nyugoti szemhatáron még sötétlett az ég: a keleti délíven feltűnt a reménykeltő szelid szivárvány. Hármasszine — a mi drága nemzeti színünk —- ott ragyogott egy királyasszony kebelén: a Te jóságos kebleden, feledhetetlen emlékű, imádatosan szeretett Erzsébet királyasszonyunk! És szőtte, szőtte az ő anyai jóságos keze azt az aranyköteléket, mely nemzetünket mindszorosabban fűzte elválaszthatatlanúl felséges Királyasszonyunkhoz; az ö gyengéd keze egyengette azt a nehéz, rögös útat, melyen a király és nemzet szive lassan, de bizton egymáshoz férhetett, hogy együtt művelhessenek nagyot, dicsőt; hogy megértvén egymást, boldogítsanak és boldoguljanak. Mert minden nagynak, minden nemesnek, minden boldogúlásnak alapja az egyetértő szeretet. A női szív titka, hogy boldogsággá varázsolja a legszörnyűbb borzalmakat is. így varázsolja boldogsággá a mi áldott emlékű Királyasszonyunk nehéz nemzeti életünket. Gyengédségének, hozzánk való részvétének, biztató