Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1898

— 54 — ragyognia, hanem tanítványaiból kell ragyogó jellemű és eszű embereknek lenniök. Áll ez minden tárgy tanárára. A tanár a mag, mely a földben elpusztul, de kebléből tanítványainak erkölcse és tudománya sarjad ki, miként az élesztőt is nem magáért teszik a kovászba, hanem hogy azt megerjeszsze. Nincs könnyebb ép a történettanításban, mint egy pár bővebb munkából vett ritkasággal, idézettel a serdülő ifjú szemeit kápráztatni. Még ezt is tudja! ez aztán a nagyszerű előadás ! s míg a tanuló ekkép szörnyűködik, a csillogó szavak elrepülnek, feje, lelke üresen marad. A tanár előadó módjáról átörökli a nagyzás kultuszát, a külső máz, a frázisok felületességét s később, mikor mint ügyvédnek egy egyszerű ügyletet kell lebonyolítania, akkor is Perikies, Demoszthenes fegyvereivel kardoskodik. Le a deklamáló tanítással s le különösen a történeti deklamáczióval ! A tanulók a történeti órákon nem rétoroknak készülnek, hanem a letűnt világ képét, melyben a jövő visszfénye dereng, akarják megismerni. A tanár nyomról-nyomra mutassa meg annak a képnek egyes részleteit. Ezt különösebb páthosz nélkül is teheti; majd azok a részletek, a jól látott és értett anyag megteszi s a tanár egyéniségén alapuló bizalom elvégzi azt a tanuló szivében, mire a deklamácziónak sokszor hamis páthosza nem képes. Régebben, kritikusabb időben tán helyén volt az előadásnak magasabb és tüzesebb hangja a történettanításban, ma más eszközökkel ugyanazon eredményekhez jutunk. Egyszerűen kimondjuk: ez a mi jogunk s ebből nem engedünk. A deklamatív, de csak folyékonyabb tradáló előadásban is nehezen lehet kikerülni, hogy az anyagközlés szaporább ne legyen kelleténél. Mi semmit oly fontosnak nem tartunk, mint hogy az előadás menete lassúbb folyású legyen. Baumeister müve e pontban a jezsuiták német provincziájának 1717-ki házszabályára, »Methodus tradendi in scholis históriám« hivatkozik, melyből e szavakat idézi: »Tarde fiat narratio, ut sequi possint discipuli.«*) Még ismert tárgyról tartott szónoki vagy szavalati előadásban is hiba a siető, hadaró beszéd, mennél nagyobb hiba a tanításban, mely ismeretlen anyagot közöl a növendékkel ! A gyors előadásban összefolynak a képzetek, kellő intenzitással nem léphetnek az apperczepczióba s midőn a figyelem teljes erejét kifejti, hogy az egymásra halmozott dolgokat el ne szalaszsza, az elme kifárad s képtelen lesz a további működésre.**) Mindezek mellett az előadásnak nem szabad száraznak, unalmasnak, élettelennek lenni. A tanár legyen áthatva tárgyának s feladatának magasztosságától. Karaktere, szavai, magatartása, egész egyénisége kezeskedjék tanításáért. Tartson rendet, fegyelmet, ismerje a figyelem biztosításának titkát. Legyen erélyes, de tanítványai csak azt érezzék, tudják, hogy ö nekik *) Baumeister i. m. III. B. Erste Hálfte, VIII. 23. 1. **) Schrödl József 'Történelmi oktatás a nemzeti iskolában* cz. felolvasásában »tradáló módszer helyett szintén megbeszélő, induktiv« előadást sürget. Középisk. tanáregyes. közi. XXXII. évf. 25. sz.