Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1898

— 62 — állongjon meg helyenkint, ne üzze-füzze az egyes érdekesebb helyeket hanem következetesen haladjon előre, hogy ki ne fogyjon az időből. Akkor egy fejezetet sem fog elnagyolni, egyet sem kell, •— feltéve, hogy az anyag belátással van megszabva s a tankönyv ahhoz mérten megírva, — nagyobb rövidítésekkel megkurtítania. A mai rend mellett azonban a mi eljárásunk még nem vihető keresztül a maga teljességében. Mi az ismétlést következőképen gondoljuk. Mint fentebb említettük, az ismétlést folytonossá kell tenni. Kezdjük tehát mielőbb, mindjárt az első órában s végezzük az utolsóban. A legelső leczkét gyakoroljuk be az iskolában, mondassuk el több tanulóval, dolgozzuk fel mentől alaposabban. A második előadást hasonlóképen végezzük s adjuk hozzá ismétlésül az első feladványt is. Haladjunk igy tovább, az uj anyaghoz a legutolsó leczke ismétlését csatolva. Csakhamar elérünk, 10—15 órában, egy szakasz végére. Akkor álljunk meg s ismételjük át a végzett tanulmányt. Azután folytassuk a tárgyat leczkénkint s az uj feladványhoz vegyük hozzá a tanultakat mind, de ne tüzetes kikérdezésre szánt leczkéiil, hanem úgy, hogy a végzettekből is intézzünk egy-egy kérdést minden felelőhöz. Ha meg tudnak felelni, a mint általán megtudnak, dicsérjük meg őket s buzdítsuk a további kitartásra, kiemelve, hogy sokszor nézegessék át a tanultakat, mert avval későbbi munkájokat könnyítik meg s mert a tárgy természete állandó ismétlést követel. Semmi sem képes a tanuló becsvágyát, munkakedvét annyira felkelteni és fokozni, mint az elismerés, a tanár megelégedésével való jutalmazás, bátorító ösztönzés, mint a franczia közmondás tartja: »On prend plus de mouches avec une cuillerée de rniel qu'avec une pinté de vinaigre.< Természetes, ott a hol a méz nem használ, az eczetet is meg lehet próbálni. Ma pedig a régebbi anyagból nem igen tudnak, ne számítsuk be nekik érdemlegesen; czélunk nem az, hogy túlzó követeléssel terheljük a növendéket, hanem hogy ismételjünk. Azt pedig a kérdés feltételével s alkalmas megoldásával elértük. Ha nem tudja most, tudni fogja, ha még egyszer felújítjuk az anyagot. Ha még tovább előre haladunk tárgyunkban, például a közepéig eljutunk, megkezdhetjük a párhuzamos ismétlést. Vagyis minden uj feladathoz a réginek egy kis részét tűzzük ki rendes leczke gyanánt, a melyet már szorosabban kívánhatunk, mint a leczkére ki nem tűzött részeket. S ekkor minden felhívott tanuló felelhet egy keveset az uj leczkéböl, a régi ismétléséből s a fel nem adott tanulmányból. Ily módon mire a tárgyat befejezzük, első felét rendszeresen átismételjük. Ezen eljárás mellett azonban minden összetartozó szakasz, tanegység után tüzetesen átismételjük az elvégzett részt. Ismétléskor természetesen nagyobb leczke esik egy-egy órára, mint az uj anyaggal foglalkozáskor. A tanórát azért csak ép úgy két részre osztjuk, mint más alkalommal; gyakorlás s előadás idejére. Kívánatos, hogy