Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1898

— 59 — adjanak a tanulók: ezt a mai rendszerrel s szabályrendeletek kijelelt követeléseivel megegyeztethetőnek nem tartjuk. Ha kívánják, tegyék kötelezővé, mint régebben volt az egyetemes történet; ha elejtik, mint elejtette a fenálló tanterv, ne követeljék oly szigorral. A kérdés másik felét is, hogy értelmetlen, a tankönyvet ledaráló feleleteket adnak, óvatossággal kell megbírálnunk. Vájjon nem magas-e a feltett kérdés? Vájjon a mai adathalmozó tanításban volt-e idő a kellő feldolgozásra? Vájjon várhatjuk-e a történeti anyagnak oly beható kritikáját, mint milyenre a teljesen kialakult szellem képes? Vájjon megvan-e minden embernek a kifejlett korban is az a szerencsés véralkata, az a beszédképessége, hogy valamely, esetleg kissé szokatlanabb alakban feltett kérdésre rögtön értelmes és kerek felelettel tud válaszolni? Vaijon csakugyan oly rettenetes hiba, ha a tanuló szó- és kifejezés-készletét nagyjában még mindig a szépen s jól megírt tankönyvből veszi? Elég világosan, szabatosan, érthetően volt-e a tanulóhoz intézett kérdés maga is megfogalmazva? A tanárnak idegessége, a bizottság esetleges magatartása nem bénitotta-e meg a tanulónak eléggé érthető szorongásában szellemi funkczióinak szabad működését? Mind oly kérdések, melyek elől nem térhetünk ki, mikor az érettségi feleletek értelmi fokára oly sújtó Ítéletet mondunk. A középiskolától ne várjunk befejezett tudást. Ha vannak kivételek, örüljünk; ha nincsenek, ne keseregjünk, ne panaszkodjunk. Fentebbi vizsgálatunkkal azonban legkevésbbé sem akarjuk a tökéletesítés, a jobbra törekvésnek, előrehaladásnak útját vágni. Ellenkezőleg, a mennyiben mégis elismernők a fölvetett panasz utóbbi felének némi jogosultságát, keressük a baj okát s azt hiszszük, nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy a sikertelenség oka a begyakorlás hiányában van. Gyakorlat szüli a mestert. Mindenben és mindenkor. Némely tárgy természete hozza magával, hogy a gyakorlás utját-módját mintegy kijeleli. A nyelvekben, mennyiségtanban, úgyszólván egy lépést sem lehet tenni előre, hacsak a megelőző ismeretek kellőleg begyakorolva nincsenek. A történetnek nincs meg ez a szoros kapcsolata. A képzetsorban lehetnek hiányok, melyek a továbbiak elsajátítását lehetetlenné nem teszik. Igy ha azt akarjuk, hogy bizonyos tanulási kör befejeztével mégis teljes képben legyen tanítványaink fejében az egész, sokoldalú és sokidejü gyakorlással kell azt lehetővé tennünk. A begyakorlásban két mozzanatot különböztetünk meg: a feladott leczke kikérdezését s a rendszeres ismétlést. a) A leczkéről már az imént megjegyeztük, hogy inkább kevés, mint sok legyen. Rusch és Baumeister ugyanezt hangoztatják. A feledékenység oka igen sokszor az, hogy a feladványok nagyok. A tapasztalás igazolja, hogy a ki kevesebbet látott, olvasott, általán sokkal hívebben emlékszik vissza annak a kevésnek részeire, mint a ki ellenkezőkép cselekedett. Azt gondoljuk, két lapnál többet uj leczkére soha sem kellene