Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1898
— 32 — némi történeti okulás nem folyna; hanem úgy, hogy az első két osztályban legyenek alkalmas, már az elemi iskola hozományát szemmeltartó, egyes csomópontokba összefutó, tervszerűen összeállított s kifogástalan nyelvű és stílű s igy a magyar nyelvet is viszonyosán támogató történeti olvasmányok, melyeket vagy szaktanár kezeljen a jövö történeti tanításra tekintettel, vagy ha a történettanításra e fokon külön órát szakítani nem volna hajlandó a tanterv, a fentebb formulázott olvasmányok bizonyos órákban csak történeti oldalukról képezzék a foglalkozás tárgyát. Erre a beosztásra természetesen minden óraszaporítás kizárásával a latin és magyar nyelv óráiból kérünk időt, melyet semmikép sem kívánunk a természetrajznak, mint külön tárgynak behozására fordítani. Az emberi mult megismerése fontosabb, mint a bogár- és ásványnevek összehalmozása; mert hiszen a kacsát, komondort, almafát, jegenyét, szántást az életből s elemi iskolából is ismeri a gyermek, egyéb odavaló állatot, növényt pedig a földrajzban is meg lehetett mutatni neki. Másodszor a történet első áttekintése a negyedik osztálylyal cr véget úgy, hogy a kik ez évfolyam alatt a középiskolából eltávoznak, bizonyos tekintetben a maga egészének ismeretével viszik magokkal a megfelelő történeti anyagot, sőt az alsóbb osztályból kihullok sem mennek el e tekintetben üres fejjel, szivvel. A történeti anyag második tárgyalása az ötödik osztálylyal venné kezdetét, s nem lenne puszta ismétlés, sőt utalással a tanultakra felölelné mindazt, mit érettebb ész hiányában az alsóbb fok kénytelen volt nélkülözni. Erre gravitált az országos közoktatási tanács tárgyalásának eredménye, a szakirodalom iránya s ezt immár meg is valósította a legújabb tanterv.*) A magyar történelemnek pedig nem a kezdő folyamon hanem a legfelsőbb osztályban adnánk négy órát a helyett, hogy két évre (VII—VIII. o.) szakítanék. így ha nem is oly extenzív, de sokkal intenzivebb s könnyebben összefoglaló, áttekinthető lehet a tanítás és sokkal inkább értékesítheti a magyar irodalomnak két osztályba (VII—VIII.) osztott anyagát. Harmadszor minden osztály tananyagához ismétlésül hozzá kellene kapcsolni legalább az előbbi év penzumát. Repetitio est mater studiorum. S ha ez valahol áll, első sorban áll a történettanulásnál. A történet abban a tekintetben nagyon hamis tudomány, hogy könnyen cserben hagyja az emlékezetet. Kisebb részleteket hamar el lehet sajátítani, de ha nagyobb adag jön össze, vagy egy egész korszak, teljesen elhomályosulnak a részek. Ez — nem számítva a kivételeket — a dolog természetéből foly. A nyelv óráról-órára, lapról-lapra ismétli magát, anyagban, alakban; a mennyiségtan folyton gyakorolja az alsóbb ismereteket; de a történet egyes részei, főleg a távolabb esők egészen izoláltan állnak. Tudhatja, átértheti valaki a 30 *) V. ö. Schrődl József .Történelmi oktatás a nemzeti iskolában.« Középiskolai Tanáregyes. Közi. XXXII. 25. sz. 467—468. 1. Schürger Ferencz .Középiskolai történettanításunk reformjához« u. a. XXXI. 25. és 26. sz.