Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1898

— 145 — dés folytán s az egyházi főhatóság meghagyására szeptember hó 14-én jelen volt a székesegházban tartott sz. misén, utána meghallgatta az intézetben az önképzőkör elnökének, Török Konstantnak beszédét, mely így hangzik: Gyászoló Tanári Kar! Kedves Ifjak 1 Ki mondja meg, mit érez a magyar ? - ki mondja meg, mit vesztett nemzetünk? így töprengek magamban a szörnyű csapás alatt s könybe lábbadt szemmel irom e sorokat és megszentelt fájdalom tölti el lelkemet az idő óta, hogy a romboló enyészet hollós szárnyaival átcsapott az immár árván maradt, zokogó édes Magyarországunkon . . A szörnyű múlás szellemének velünk kellett éreztetnie, Kedves ifjak! mindé a mi nemes, a mi magasztos, fenkölt s gyönyörűségesen emberi, talán épen mert emberi, a romboló emberitől nem maradhat érintetlenül. Svájcnak langyos mezőiről rideg fuvallat sivított keresztül fájdalmasan az izzó magyar földön és sírta, sírja : Magyar nép, fenséges Angyalodra méltán büszke magyar nép, ki imádatodnak bálvány-képe volt, visszaröppent égi helyére, jóságos lelke Urához költözött! . Oh, gyötrő a fájdalmas szót kimondani, Kedves ifjak! árvák lettünk, mi édes jó Anyánk, az a jóságos Anya, a mi felséges Asszonyunk, idegenben gonosz kéznek esett áldozatáúl. Árvák vagyunk, könyörtelen megfosztva nemzetül védő Angyalunk, édes Anyánktól: fájdalmas szivü, imádatosan szeretett Erzsébet Királyasszonyunktól. Bár volna szóm hatalmas, mint mélységesen mély a való fájdalom az egész magyar nemzet lelkében, mely Istenén kívül, emberileg szólván, csak Hazáját és Királyát tudja imádni hűségesen: oh akkor megértenétek, Kedves ifjak, hogy kimondhatatlan veszteségünkre enyhet ember-kéz nem nyújthat! A nagy Mátyás, Hunyady Mátyás halálakor gyász ülte meg a lelkeket: ma felsír minden talpalattnyi föld, melyen Ő járt; elhallgat a dalos madár, mely a bűvösen szelid Felséget látta; lehullnak bánatukban a fák levelei, melyek nyájas barátjokul köszöntötték öt, lehullanak a fák levelei a szivetrázó zordon valóra: Magyarország felséges Asszonya idegenben orvkezek őrületes gyilokjának esett csapásos áldozatáúl . . . Ki volt Ö nekünk? Mint volt Ö édes mienk igazában? — a jövendőség titkai takarják előlünk. Oh, ha ezek a titkok a valónál nagyobbat mondanak, Kedves ifjak! — a kinzó fájdalom még hirébcn is ivadékról ivadékra örök marad! Hiszen, a miről a legendás múlt beszél; a mit a közvetlen tapasztalat mutat, egyetlen, de mindent magában foglaló nagy gondolatban fejezhető ki: Erzsébet király-asszonyunk, a nagy martir halott, magyar nemzetünknek forrón szerető édes Anyja, gyengéd gondosságú védő Angyala volt! Oh, ha nem borúi el a nagy költő, Vörösmarty, lángoló honszerelmü 10