Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1898

— 13 — a történetek részrehajlatlan megismerését, a tényezőknek helyes összegezését s az eredmények szabatos gyökvonását. Mindé támogatás azonban csak az esetben érezteti teljes erejét, ha nem mállik szét, nem izoláltan jelen meg, hanem szabályos sorba illeszkedik. Nem akarjuk azt mondani, hogy az érintkező tárgyakból vett összes ismeretek rendszeres egészet alkossanak. Elég, ha sejtelmeket keltenek; a különböző tanulmányokból merített inspirácziók észrevétlenül is megtermékenyítik a kedélyt, a lelket; előkészítik a talajt a mag befogadására. De másrészt nem tagadhatjuk, hogy más értéke van az egymásra vonatkozó, egymással kapcsolódó ismereteknek, mint a zilált, szétszórt tudományrészeknek. Ha a nyelvi olvasmányokból merített adat, tanulság megtalálja a történettanításban azt a szilárd pontot, melyhez függedhet, a hová tartozik, a mit kiegészítenie, megvilágítania kell, akkor válik az csak eleven erővé, gerjesztő tanulsággá, különben holt készlet marad. Ezt a tanítás csak akkor éri el, ha a kapcsolatos tárgyak tanárai az anyagot történeti oldaláról is megtekintik, pontosan kijelölik annak hovatartozását, a szétfolyó ismeretet rövid lényegbe foglalva a tanuló lelkében megrögzítik s ismereteik körének megfelelő helyére igtatják be; másrészt ha a szaktanár élénk figyelemmel kiséri a segítő tárgyak anyagát, s azok eredményeit a saját tanításának keretébe illeszteni tudja. Ez okból semmit sem tudnánk melegebben ajánlani a fiatalabb pályatársaknak, mint hogy a történet tanítása mellett tanulmányozzák át a támogató tárgyak megfelelő anyagát, főleg a klasszikai és modern nyelvek olvasmányait, a rokon szakok előadói pedig ne mulaszszák el mentől többet forgatni az egyetemes és nemzeti történet lapjait. Ezenfelül tárgyunk érdekében még egy pontra kívánjuk felhívni a figyelmet. Baumeister munkájában a történettanítás módszerét fejtegető szakíró kemény szavakkal rójja meg az anyanyelv irodalmának helytelen kezelését. Jelesen elitéli az örökös eszthetizálást, a dispositionswuthot, mely háttérbe szorítja a műremekek érdemesebb oldalait. Bármennyire szükségesnek tartjuk, hogy a tanuló tisztába jöjjön a műalkotások alaki elemeivel, a szerkezettel, formával, előadással, stíllel, a különböző fajok jellemző tulajdonságaival, mégis mivel e tekintetben hazai oktatásunk terén is túltengést látunk, óhajtanok, hogy az örökös és nagyon aprólékos elemzések helyett jobban a lényegesre szorítkoznék a tanítás, a szőrszálhasogató megkülönböztetések helyett vagy legalább mellett nagyobb figyelemben részesülnének a belső tulajdonok, a tárgy és tartalom érdeme, az eszmék, tanulságok, ismeretek gazdagító és képző ereje. Szerintünk Arany Toldijával, Shakspere Coriolanusával, Goethe Hermann és Dorotheájával nem kellene évnegyeden át foglalkozni. Kellő útmutatás mellett gyorsabban lehetne összefoglalni az eredményeket, súlyt fektetve a belsőre s inkább több művel kellene megismerkedni. Hasonló okból szakférfiak Ítélete alapján korlátozni kivánnók a