Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1896

II Tanintézetünk hálaénekébe gyászhangok vegyülnek. A fájdalom könyeit, melyeket hullatánk, nem tudja elfedni a felbuzgó öröm rózsája. Örömünk, hálánk gyökerére visszahullnak könyeink. Veszteségünk sajgó fájdalma szorítja össze keblünket, mert érezzük, hogy azt veszítettük el, kit igazán és legjobban szerettünk. Az áldott lelkű atya, tanintézetünk igazgatója, vezére, a mi legnagyobb jótevőnk: Pallér Kelemen nincs többé . . . O nem osztja meg immár velünk az élet örömeit, terheit; nem osztogat bölcs tanácsokat, intelmeket a szünidőre szétrebbenő ifjúságnak; nem élvezi a tanári testülettel a jól végzett munka után megérdemelt nyugalmat; nem fogadja a szülök tolongó sokaságát, kik hálát rebegni jöttek ajtajához; nem ösztönzi a jelest, nem emeli fel többé a csüggedöt, reményt, kitartást csepegtetve szivébe, akaratát edzve; nem tervez a jövőre, mit fog ujítni, javítani, hogy intézetünk színvonalát magasbítsa s nem gondol arra, hogy a két hónapi pihenő időből mikor szakíthat magának pár napot üdülésre, megrongált egészségének helyreállítására. Elhunyt visszajöhetlenül, bár érette ezerek szíve epedne is. Megtette azt a lépést, mely kisdedet, aggot elválaszt a végső határtól. Igénytelen, kedves alakja nem tűnik fel köztünk, szivének jótékony melegét nem érezzük többé, mert dobogni megszűnt; barátságos szavait nem fogjuk hallani, mert ajkai végkép elnémultak. De csak testi szemeink elöl tiint el ö, lelkünk előtt folyton ott lebeg emléke; csak a külső alak szűnt meg, de szelleme, hatása közöttünk maradt, hogy velünk működjék tovább is az emberiség ideiglenes és örök czélja megvalósítására. Ez a hit és hála adja kezünkbe a kegyelet tollát, hogy a megboldogult áldásos életének körvonalait megrajzoljuk. A szellemi életnek épúgy megvannak a maga vegyi törvényei, mint az anyagi világnak. Az anyagnak egy paránya el nem veszhet, a szellemi élet parányai is örök éltüek. Egy kiejtett szó, egy feljegyzett igazság, egy helyén való példa nyom nélkül el nem enyészik. Lelket termékenyítnek azok, értelmet gyújtanak fel, érzelmet fakasztanak, elhatározást keltenek sokszor a legterméketlenebb talajban, mint a széltől