Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1896

XX nyíl ajkatok, szivetek, foglaljátok bele annak nevét is, ki egykor imádkozott értetek, munkátokra, nyugalmatokra Isten áldását esdette le. Nem fog az iskolában megjelenni köztetek, hogy rendre szoktasson benneteket, hogy fejleszsze értelmetek világát, hogy intsen szeliden, szigorral, de mindig atyai jóindulattal. Mégis jusson eszetekbe munkátok közben is az ö intelme, tanácsa, parancsa: Legyetek vallásosak, erkölcsösek, munkaszeretök, hogy érdemes fiai váljanak majdan belöletek egyháznak és hazának, örömei szüleiteknek, kedvességei polgártársaitoknak! Akármerre jártok-keltek, őrizzétek meg kegyelettel az ö emlékét, hisz ez a legkevesebb, ez az egyedüli, mivel hálátok adóját neki némileg leróhatjátok. Bármikor és bárhol emlékeztek róla, alkalmazzátok rá Fléchier-nek, a hires franczia szónoknak, egy nagy férfiura mondott szavait: »Megállta helyét balsorsban bátorságával, a szerencse napjaiban szerénységével; válságos időkben bölcseséget, veszélyben lélekeröt tanúsított ; buzgón vallotta hitét.« — Ig

e

n) fényalakja volt ö intézetünknek, árnyfoltok nélkül; erények foglata, gyarlóságtól menten. S ha azt mondaná valaki, »ember volt, gyengéi voltak neki is,« hajoljatok alá Urunkkal, írjatok a földön ujjatokkal s mondjátok szemébe a farizeusoknak: »A ki bűn nélkül vagyon közületek, első az vessen követ reája /« Szeretett Tanítványaink! Bölcs vezértek, atyai igazgatótok örökre elhagyott benneteket. Ez életben fel nem találjátok öt. Csak egy parányi hely van a földön, a hol árnyékát meglelitek, a hova könyeink közt ideiglenes nyugalmára kikísértük porladó hamvait. Tanulásban kifáradt elmétek gyakran vágy ki a szabadba munkátok után. Gyakran láthatunk benneteket kirepülni a virágos rétekre, hogy gondtalan kedvvel, vidám játékkal üdítsétek fel az iskolai foglalkozásokban lankadó lelketeket, csüggedő erőtöket. Néha növényeket szedni, rovarokat gyűjteni mentek arra, hol a bánatos temetőnek fák lombjai közt látjátok tündökleni keresztjeit. Menjetek be oda néha, gondoljatok végig a világi hiúságok sorozatán, tanuljatok bölcseséget ott a mohos és friss hantok között, melyeknek mély tengeréből az ókor nagy bölcsei s az újvilág lángeszű gondolkodói,