Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1895

— 18 III. A nagy nemzeti küzdelem véget ért. Hasztalan volt az az óriási lelkesedés, hasztalan volt az a csodával határos vitézség: az erőszak győzött, nem a jog. 1849. augusztus 13-án Görgey 30,000 emberrel lerakta a fegyvert Világosnál s ezzel bevégződött a megrázó tragédia, a melyben egy nemzet bukott el. Vigasztalan, sötét éjszaka borult a magyar nemzetre; nem volt sehol fény, nem volt sehol egy reménysugár. Ellenségeink azt hitték, elérkezett a pillanat, a melyben régi álmukat megvalósíthatják, hogy t. i. Magyarországot megfosztva alkotmányától, nyelvétől, osztrák tartománynyá tehetik. S megindul a bosszúállás nagy munkája. Egyik jogtalanságot a másik után követik el s a magyarnak még fájdalmát sem szabad nyilvánítania. Eletbelép újra a legszigorúbb czenzára: tilos lesz a szó, tilos a köny. Az országot öt katonai kerületre osztják, melyek közül a pozsonyit és a kassait tót, a sopronyit német kerületnek nevezik el, magyarnak csak a pesti és nagyváradi kerületet hagyván.

1 Iskoláinkba idegen rendszert hoznak be ; a fölterjesztések német nyelven készítendők, mintha csak II. József korát élnők. Tiltva van minden, a minek legtávolabbról is magyar színezete van s még a magyar ruha, magyar kalap viselése sincs megengedve, mert a „forradalomra" emlékeztet. 1849. november havában kezdődik meg az 1849/50-iki iskolai év a régi rendszer szerint. A gimnázium jegyzőkönyvének elején ezen sorokat találjuk: „Az utókort majd a hű történeti adatok fogják elvezetni azon okokra, a melyek következtében oly hallatlan változás történt az intézet tanitószemélyzetére nézve, hogy a voltak közül senki sem maradt meg. Jöttek pedig: Bula Theophil dr., igazgató, Dornis Gáspár, Bilkey Lambert, jogtudor (a pécsi lyceum megszűntével), Schill Ignácz, Obadich Márk, Fritsch Vazul és Szalay Alfréd." A székesfehérvári tanárok nem jegyezték fel számunkra, de mégis tudjuk, mik voltak e változásnak okai. A cziszterczi rend a veszély napjaiban mutatta meg legjobban, hogy együtt érez a nemzettel. Többen ott harczoltak a szabadsághősök soraiban fegyverrel, mások meg szóval küzdöttek a nemzeti ügy diadaláért. Nem is feledkezett meg róluk a szabadságharcz leveretése után az önkényuralom, mely hazafias működésükért számadásra vonta őket, 1 Horváth Mihály : „Magyarország függetlenségi haiczának történtté." 111. kötet.