Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1894

— fi Már a í-ómaiak idejében város állott e helyen, Cimbriana, mások szerint Herculia, római gyarmat, a miről az ásatások alkalmával talált római emlékek, pénzek, sírfeliratok tanúskodnak. Thuróczi és Kézai beszélik krónikájukban, hogy Árpád, midőn seregével a Dunán átkelt, e vidéken, a Noe-liegyen (ma Osucsos-hegy, a várostól keletre félórányira) ütötte fel sátorát. Szt.-István azután a mocsarak közé a régi gyarmat belyére várat épitett, fényeset, ragyogót s székhelyül választotta. Hogy mi vonzotta e helyre Szt.-Istvánt, azt biztosan nem tudjuk. Valószínű azért választotta ki e helyet, mert igen alkalmas volt várépítésre, még pedig olyan vár építésére, a melyet a körülfekvő mocsarak biztossá, sőt majdnem bevehetetlenné tettek. De valószínűleg maga a vidék is tetszett, „melynél szebbet, jobbat félbarbár, magyar fejedelem nem igen találhatott," mint Pauler Gyula mondja. „A tágas rónatáj gyönyörűsége lehetett a puszta fiainak. Nem messze északra, nyugatra bő vadászat esett erdei vadra. Közel volt a nagy folyó, a Duna és a Dunában a nagy sziget, mely a királyi ménesnek szabad és biztos tartózkodásul szolgált s a honnan a lóréven (Lórén) Adonyba, a Dunán átszállított paripák, egy-két óra alatt uruknál lehettek." 1 E helyet választotta tehát Szt.-István királyi székéül s föl is díszítette és ékesítette azt, a hogy csak egy királyi lakóhelyhez illett. Maga a vár az akkori felfogás szerint oly fényes és ragyogó volt, hogy a nép Feherevaru-nak vagyis Fehérvárnak nevezte, mert fehér vagy régebben fejér, annyit tett, mint fényes, ragyogó. A rokon ugor nyelvek is bizonyítják ezt, a melyekben ez a szó: page (ebből származik a magyar fejé-r szó) annyi, mint fényleni, fényesnek lenni, ragyogni. Később, hogy megkülönböztessék a többi Fehérvártól (Gyulafehérvár, Nándorfehérvár), Székesfehérvárnak nevezték, a mennyiben a királyok széke, székhelye volt. Még fényesebb volt a várnál a templom, a melyet Szt.-István a Boldogságos Szűznek, a „Nagyasszony "-nak, kezdett építeni. Híre mindenfelé elterjedt s messze földről jártak csodájára. Naiv lelkesedéssel és bámulattal ír róla Thuróczi krónikájában s Hartwich, regensburgi püspök, Szt.-István életének leírásában. Falai gránit- és márványkövekből voltak készitve s padozata márványból. Mindenfelé arany, ezüst, kristály és oniksz edény, aranyos egyházi ruhák és szerek, a főoltáron pedig a csodálatos művű szentségtartó. 1 Pauler Gyula: „A magyar neimet története az Árpádházi királyok alatt." Budapest 1893