Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1894

XI. A* intézet életének főbb mozzanatai. 1. A székesfehérvári kat, főgimnázium tanárkara 1894. évi aug. BÜ-án tartotta első vagyis alakuló tanácskozmányát uj munkaéve bevezető teendői­nek ügyében. Intézetünk kegyura Laszczik Bernárd r. tanárt a szentgotthárdi perjel­ségre helyezvén át, a tanárkar Chinorányi Ede egri főgimn. tanárnak az inté­zetnél való alkalmazása által kiegészitést nyervén, miután az igy megalakult tanárszék a jegyzői toll vezetésére Szilágyi Jenőt felkéré, az intézet igazgatója a Középiskolai Rendtartás 22. és 23 §§-ai által ráruházott tiszténél fogva a mult iskolai év végén eszközölt tájékozódás alapján, tekintettel ugy az okta­tás érdekeire, valamint az egyes tanárok képesitésére, hajlamaira és kíván­ságaira, a rendes és rendkívüli tantárgyakat a tanárok között beosztotta, az osztályok közvetlen gondozására és vezetésére az osztályfőnököket kinevezte, az önképző-kör élére Dr. Werner Adolfot állította, a tanári és ifjúsági könyv­tár felügyeletével Kolonics Lipót, az ifjúsági segélyző-egyesület vezetésével Wolf Ágostont bizta meg. A zeneiskola felügyeletét az intézet igazgatója vállalta magára. 2. A Középiskolai Rendtartás 5. §-a értelmében a javitó és pótló vizs­gálatok 1894. évi aug. hó 31-én, a tanulók felvétele és beirása szeptember 1. 3. és 4-én reggel 9—12-ig, az ünnepélyes Veni Sancte pedig szeptember 5-én ment végbe. A rendes előadások szept. 6-án kezdődtek, melyek rendes folyama — a vasár- és ünnepnapokat, nemkülönben a Rendtartás által meghatározott szünnapokat kivéve — a következő alkalmakkor volt megszakítva: 1894. szep­tember 10-én, midőn a pótló- és javitó szóbeli érettségi vizsgálatok tartattak; nov. 16-án, mint az intézet kegyurának névnapján; decz. 19-én, midőn a má­sodik pótló- és javitó szóbeli érettségi vizsgálat tartatott; végre junius 10—12-ig, a tanévvégi rendes szóbeli érettségi vizsgálatok alkalmából. 3. A gondjainkra bizott növendékeknél osztályonkint ugy rendtartási és fegyelmi, mint szorgalmi és előmeneteli tekintetben a százalékok rendes ará­nya mutatkozott. Egyesek ideges izgékonysága, néhánynak munkakerülési haj-

Next

/
Thumbnails
Contents