Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1892

— 37 ~ Fost achim 2-um. Oh álnok szerencse, miért kinzod szivemet ? IIv setét felhő homályba keríted kedvemet! Im gyászba borult örömöm napfénye, Elhervadt szivem zöldelő reménye, Oh álnok szerencse így csalod hívedet! Kiestem jussomból, királyi székemből, Másra jut országom, elveszik ősömtől, Más kézre kerül szerelmem Lisingus, Fáj szivem s bágyad, fogy kedvem s lelkem bús Te társom s országom! kikoptam mindenből. HARM A DlK VÉGEZÉvS. 7. Kimenet, Lisingus, azután Sivénus katonával. Sivénus. Lisingus Hála Istennek! hogy már egyszer rád akadtam. Lisingus. Hová sietsz? mi szorongat? Ezen sok katonát mi végre? Sivénus. (Ad milites) Vitézek! Im ezen kedves társomat reátok bizom, mint legdrágább kincsemet, oda a vár szegletébe, abba a nagyobbik torony rekeszébe, a hol a viz mossa, vigyétek el; mint a két szemeteket, úgy őrizzétek. Menj velek édes kincsem, barátom; semmi bántásod nem lészen; ott várj, mig megfordulok, nem soká késem. Lisingus. En Sivénusom! Ah egek! fejem vesztét érzem! Micsoda fergeteg támad reám! Te is elmész ? egyedül hagysz. Sivénus. Ne fontolódjál! Látod a nép ismét fegyvert fogott, ellepte a várost, minden utakat elállott. Égy valakit erőszakkal be akar tolni a királyi székbe. Mindjárt itt leszek. LAsingus. Vagy itt maradj, vagy engedd meg, veled együtt tűzre vasra mehessek, nálad nélkül élni nem akarok, veled halni kész vagyok. Sivénus. Ne kettőztesd veszélyem, ha engem szeretsz! Mig te életben lész, vagyon ki kedvéért ójjam magam az haláltól; ha el találnál esni, talán magam végére járnék életemnek, ülj veszteg. Lisingus. Oh egek ! En itt üljek és a te veszedelmedet hón alá kulcsolt kézzel itt szemléljem? Te én érettem kardra vessed drága fejedet? Sivénus. Ne félj azon. A várnak a nagyobbik kapuját ostromolja a kesergő nép; ott bokrosán összegyűl és agyarkodik. Altalellenben azon a kapun, mely a vizre visz, hirtelen rajtok ütök, nem nagy dolog lesz elszélyeszteni a fejetlenlábokat. . . mit sopánkodol ? Jó szivvel légy. Lisingus. Igen forgandó a szerencse koczkája, vajmi hamar vakra fordul! és én, ki nálad nélkül nem élhetek, halálodat elevenen nézzem? Utolsó hűségemet meg se mutathassam? A te halálod az én életem legyen, kiért mindenkor kész voltam százszor meghalni. Sivénus. Kedves szemeim! ha nem sirtok, kővé vált a szivem!