Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1892

— áá Sivénus Ah ne tartóztass ! Lisingusnak könybe Jábnak szemei. Leángus. Megvigasztalom én ezen örvendetes hírmondással. Te azonban, mig a tanács, a papi rend és fővezérek a templomban összegyűlnek, otthon maradj, reám várj: készítsd azonban szivedet nagy gond és sxílyos terh' viselésre. Vedd jól eszedbe, fiam, hány népnek leszesz ma vagy atyja, vagy kegyetlen vérszopó tyrannusa; hány országot nyomoríthatsz meg, vagy boldogíthatsz. Gondold meg, hogy mindenek reád fogják szemeiket függeszteni; czélja lész ma az egész világ Ítéletének. Tudd meg, hogy az alattvaló nép királyának mint jó, mint rossz példájához hozzá szokta erkölcsét szabni. Írd az homlokodra s vésd mélyen eszedbe, hogy noha a földön nincsen, de vagyon az égben egy főbíró, kinek a reád bízott birodalomnak kormányzásáról számot fogsz adni, a ki valamint felmagasztalja azokat, kik ö helyette a földön uralkodnak, xigy letaszítja a polczról azokat, kik törvénytelenül országlonak. Sivénus. Úgy édes atyám! Atya, jó példa . . . minden leszek . . . meglátod ... ah ki nem mondhatom rövid szóval! Lisingus . . . királyi páleza .. . jó téteményid . . . nem fér mind a nyelvemre. Leángus. Ne törekedjél, én királyom! mind által értem. Szemed, szived, egész tekinteted minden szónál ékesebben kimagyarázza. . Sivénus. Ah ne mondj királyodnak; hadnak hivj! Ezen névben inkább dicsekedem; mi volnék nálad nélkül? Te egyedül atyám, jótevőm, tanítom, jóakaróm, dajkám, mindenem voltál. Sokkal tartozom: tiszteletet, szeretet, hivség . .. Leángus. Hallgass, ham, elég már; nem birja szivem. 7. Kimenet. Sivénus, azután Mintheus. Sivénus. Lehet-e a világon nagyobb öröme valakinek? ujul a szivem! elfelejtem minden bánatomat! Kiugrik a bőréből Lisingus, ha meghallja. Mintheus. Barátom magad vagy-e? Sivénus. Egyetlen egyedül, mit akarsz? Mintheus. Csudatörténet! ki hitte volna? Almomban sem tűnhetett volna eszembe. Sivénus. Mi történt? Mintheus. Sinai birodalomnak már kitudódott az örököse. Sivénus. Ki repétette oly hamar füledbe ? Mintheus. Hát néked ki súgta meg? Sivénus. Leángus liozá hirét. Mintheus. Juthatott volna-e csak eszed ágába is, hogy Mintheus ;t te királyod? Sivénus. Mit mondasz ? Mintheus. Hiszed-e, hogy én, Livániusnak édes Ha s örököse vagyok? Sivénus. Te-e? Mintheus. Én, ne kételkedjél, én Mintheus. Ezen véletlen szerencsét, hogy mennél hamarább tudtodra adnám, lélekszakadtában siettem. Véltem, hogy első hirmondó leszek; de mivel már tudod, engedd, hadd lóduljak máshová, a hol jelen kell lennem. 3*