Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1892

- 32 — Ulanius. De miért sietsz oly gyorsan vesztedre, készakartva tűzbe ugrol. Ah vakmerő. Mintheus. Nem magam kényén járok. Alsingus parancsolja, meg kell neki lenni. TJlanius. Alsingus? Kicsoda az? Mintheus. Aztonaz, ki engemet kis koromban felválolt, ápolgatott és emberré tett. Nem szült ugyan, de atyám helyett dajkám s gondviselőm volt, azért rossz fia nem vagyok, mindazonáltal véremet is illik érette kiontanom. Ulanius. (Ki látott ily vitéz hiv lelket?

1) Mintheus. Isten veled. Ulanius. Hallod-e? Mintheus. Parancsolj. Ulanius. Reád bizom életedet. Tudjad, hogy egyszersmind fejemmel játszol, ha elesel. Szemessen (szerencsésen?) járj, vaktába neki ne menj! Kár volna deliségedért, inkább veszszen oda az egész ország. Mintheus. Edes kincsem, barátom, féltheti-e igy atya a fiát? Ezen bús gondod, rajtam szánakodó orczád bőven bizonyítják, mely igazán kedvelsz. Ulanius. Annál is inkább vigyázz magadra. 4. Kimenet. Ulanius és Lisingus. Ulanius. Aha szeles Ulanius! nem titkolhattad-e szeretetedet? I)e valljon vétek-e igazat mondani? Legalább oly melegében ki nem kellett volna tálolnorn. Igen mohón kimutatám fogam fejérét; de mit tehetek róla ? Csak kigyukik a vasszeg a zsákból. Lisingus. így tudniillik nem gondolsz velem! Jó tanácsra, segítségre soha nagyobb szükségem nem volt; legalább szánakodnál rajtam. Ulanius. Bűntelen pirongatsz bátyám! talán jobb szót adnál, ha látnád, mely igen gyötri szivemet a te sorsod. Lisingus. Segélj hát rajtam: nem tudom mi tévő legyek; mint a vizbelialó ember egy szempillantásban százfelé is kapok, ismét megbánom; és igy midőn ezer kételkedések gödrébe vergődöm, szédeleg a fejem, izzad homlokom és csak idestova haboz az elmém. Semmire sem mehetek. Ulanius. Ide hallgass: ha én neked volnék, egynéhány rend Írásban és ezt tisztán, igazán mind tudtára adnám atyádnak. Szeret ő téged és nem akarja, hogy egész életedet ily bubánatba sellyeszszed. Lisingus. Jól van, ráállok tanácsodra. Te azonban a követeket igazítsd hozzám; én mindjárást a pennához fogok. Ulanius. Csak láss hozzá! megyek. Lisingus. Jöszte mig a követ visszatér, mit tegyek, ha Leángus rákényszerít ? Ulanius. Menj hozzá és kérjed, ne siessen veled, halaszsza egy kevéssé kegyelmét. ') Magánbeszéd.