Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1892

toó — leróhatatlan hála-tartozás kötelme

u fűz az apostoli szent Széknek Hazánk iránt tanúsított áldozatkészségéhez és kiváló szeretetéhez. Februárius hó 19-én, az ünnep napján méltóságos megyés Püspök Urunk rendelete szerint reggeli 8 órakor a legméltóságosabb és legszentebb Oltáriszentség kitétele mellett a hittanár által segédlettel végzett ünnepélyes „Te I)eum"-on és szent Misén vett részt ifjuságunk, épületes énekével s a szent Mise végén 0 Szentsége szándékára felajánlott, buzgó imáival emelvén az áhitatot, apostoli szent hitünkhöz és a római szent Székhez való ragaszkodásunk szent érzelmeit. Az ünnepi istenitisztelet végeztével az ifjúság a tanári testülettel élén az intézet dísztermében a hittanár által előadott s e tanévben épen nagyböjt első vasárnapjára eső magasztos ünnephez szabott következő szent beszédet hallgatta meg: Mily üdvös, mily tanulságos s épen e böjti sz. idő kezdetén mily alkalomszerű k. ifjak! a most hallott sz. evangéliumi történet. A szent Háromság második Személye, a Fiu Isten, irántunk való mérhetetlen szeretetből emberré lön, magára vállalta gyarlóságainkat s „külsejében ugy találtatott, mint ember".

1) 0, a ki kitette magát érettünk a legnagyobb szenvedésnek s megaláztatásnak, kitette magát a sátán kísértésének is. Negyven nap és negyven éjen át tartott szigorú böjttel kezdi meg Messiási pályáját, példát adván, hogy a test élveinek s gyönyöreinek megtagadása nélkül nincs érdem, nincs erény. S minthogy eleget tenni jött azért, a mit az első ember: Ádám vétett, engedte magát megkísértetni, épen ugy, mint az első ember. Ez által ismét magasztos és a gyönge, a gyarlóságokkal kiizködni kénytelen emberi léleknek bátorító példát ad. Jónak lenni a rosz minden csábja nélkül: semmi érdem; — de jónak maradni aroszra hívó, rosszra intő, roszra édesgető csábok között — ez a valódi erény, ez az igazi érdem. Imádkozunk ugyan mindennap a jó Istenhez, hogy távoztassa tőlünk a bűnre való kísértést, mert minden rosz gondolat, minden bűnös vágy, minden rosz szó, minden gonosz példa — egyetlen egy is elég arra, hogy megfoszszon Isten megszentelő kegyelmétől s így az örök boldogságtól; mindazáltal megengedi a jó Isten azt, hogy bűnre csábitassunk, hogy bűnös szókat halljunk, bűnös cselekedeteket lássunk, hiszen épen az 0 sz. Fia mondotta: „necesse est ut veniant scandala .... szükséges, hogy botrányok jöjjenek"?) Megengedi a jó Isten a bűnt, a botrányt, a bűnre való kísértéseket, mert ezek szükségesek; mivel általuk világlik ki az igazi erény, mint a tűz által az arany; mivel rajtok épül az erények erénye, a minden erény fundamentoma, alapja: az alázat. Ali szegény bűnös ember! ki még ezernyi nyomorral küzdő sivár lételedben is oly önhitt, oly gőgös, oly önző, oly öntelt, oly kevéty tudsz lenni: szépségedre, korodra, vagyonodra, erődre, tudományodra, müveidre, művészetedre ... de még jámborságodra, sőt ruhádra és nyomorodra is . . . mond mi szabna határt gőgös kevélységednek ... ha nem gyarlóságod s bűnre való hajlamod is ... és bűnös voltad? . . . Megengedi tehát a jó Isten a roszat, hogy próbára tegye általa a valódi erényt, hogy féken tartsa íj Filip. II. 7. aj Sz. Máté. XVIII. 7.