Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1888

— 94 — szárnyalása, nyelvének csínja s keresetlen tisztasága az egyéniség nem kis hatalmát hirdetik. Mindez kiválóan feltalálható szonettjeiben. Kevéssé küzd a formával, mint elődei, sőt a legtöbben, egy-egy rím azonos alakját leszámítva, nagy tekhnikai ügyességet árul el. A tartalom nem hideg okoskodás, sem ódai fellengés, vagy eszmétlen érzelgősség, hanem meleg és kedves gondolatok láncolata, nemes, szelid érzelmek hullámgyürüi. Szigliget láttára az ősök dicsősége hatja meg lelkét, melyhez képest az újkor oly dicstelen: „ Ose küzdését elégli: Az völgybe szállott enyhe kéj közé." „Az anyá"-ban egy gyermekét vesztett nő magasztos megnyugvását festi. A „Puszta sziv" borús gondolataiban a saját vigasztalan kedélyét rajzolja. „A fél világot át meg átfutottam, Szivet keresve, mely megértene, És újra nyilnék keblem édene. Nem, nem találtam! — Ismét megnyugodtam; De puszta lett szűm, mint a rengeteg, Melyen nyomot hagy dúló fergeteg." „Az irlandi pór"-ban a? emberi szenvedés iránti mély részvéte, s a szabadság óhajtása hat meg. A „veszteség," „Távoztakor" cimüekben szerelme tragikus képét tárja fel erővel és csínnal, ugyan e tárgyra térve „A sors iildözöttjé"-ben: „Nincsen hazám, mely volna nagy, szabad, S a hivtelen hölgy szümnek átkozat." S a „Csalódás"-ban: „Légy boldog, oh lány! tiszta öntudatban. Szót nem szegét te, esküt nem tőréi .... S én? — bár feledjem, hogy másé levél!" Byront alig jellemzé magyar költő hívebben és szebben, mint Császár hason cimii szonettjében: „Kebled — zajongó tenger habjai" „Dalod szeleknek vad zugalmai" „Lelked miként a föld s mennyalkotásnak Harmoniátlan zsenge napjai." Örvény szived, mint üdv s kinalkotóké."