Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1888

szemmértékbetí csalódni, kezdjük meg a kapaszkodó útat, s vigyük magunkkal eszközeinket, a kritika analytikai szereit, melyekkel majd helyes méréseket tehetünk. I. A SZONETT HAZÁJA. Az az emberi lélek egyik sajátságos tüneménye, hogy keveset törődik a tárgygyal, mely folyton szemei előtt van. A megszokás vesz rajta erőt, s nem kutatja a nagyszerűség okait, keletkezését, jellemző oldalait, mint melyek előtte ismeretesek. De ha egyszer távolodik a kép, vagy értéke egyszerre magasra szökken, fokozott buzgósággal merül szemléletébe s nem elégszik meg avval, mi előtte van, a kép mögé is tekint, kívánja tudni a kort, a szerzőt, mely létrehozta, az okokat, melyek értékét meghatározzák. Hasonlón vagyunk az irodalmi jelenségekkel is. Míg előttünk állott Kazinczy, Petőfi pályája, keveset foglalkoztunk velők, mihelyt távolabb esett emiékök, fáradhatatlanul gyűjtjük az adatokat. Shaksperet korunknak jutott feladatává teljesen méltányolni, Byront az utókor fogja megérteni. Midőn a homéroszi költemények bámulatra ragadták az óvilágot, egyszerre hét város versenyzett szerzőjükért. A nemzet, mikor erejének tudatára ébred, életének összes nyilatkozatát múltjából és saját tőkéjéből iparkodik leszármaztatni. Az irodalomnak nem lehet olyan ága, melyet fel nem találna ősei korának homályában. Vagy legfölebb egy nagy, s az egész világ által elismert forrásra visz vissza, mely ha elrabolja a kezdemény dicsőségét, legalább más nemzetnek sem engedi meg a vele kérkedés kiváltságát. Korunkban, melyet a tudás vágyán kívül csak a kíváncsiság is messzeható fürkészetre ösztönöz, a szellemi vívmányok egész öszszegét csaknem a görög-római klasszicitásra, mint bölcsőre szokás visszavinni. Kevésnek akadt kedve, e határon is túltekinteni, mikor az addig vezető út téveteges bonyodalmai közt is eléggé kimerült, így ered a tragédia a kecskevágás ünnepélyéből, az elegia a thíénosból, az óda a carmen seculareból. Vagy ha merészebb, mint a francia, a dicső kor folytatójának, az eszmék, tárgyak és alakok áthagyományozójának tünteti fel magát. A többi nem marad hátra s így mindenik magának tulajdonítja az elsőség érdemét. Az igazság azon-