Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1888

- 36 kivételek. De általán a szonettek tartalma sohasem emelkedik az óda pathetikus szárnyalásáig-, sem nem száll le a gnóma vagy epigramma nyugalmára. Nem ad általánost, mint a didaktikus nemek, s nem egyénít annyira, hogy a világnézlet szine ne látszanék meg mindenütt. „A művészet megölte a szenvedélyt," mondja Villemain Dante elődeiről.

1) Ezt ugyan ha nem állíthatjuk Petrarca szonettjeiről, de bizonnyal a szenvedély ereje nála is megoszlik a tartalom és alak művészete között. Petrarca szonettjeiben tehát két érzés talál hangot : a szerelem édes panasza, s a hazafiság lelkes szava. Ezt a két érzést jobban kimeríti, mint elődei és kortársai. Ha nem emelkedik is ódai magaslatra, azért mindig meleg, nemes, megindító, kedves. Annál több művészettel kezeli a formát, sőt azt teljesen kiműveli. Ezekre nézve megérthetjük, hogy az olaszok Petrarcát büszkén vallják nemzeti lírájok atyjának, ki nem csak utódainak, hanem az európai költészetre nézve is bizonyos tekintetben mintaképül szolgált. Lássuk, mily alakot adott a szellemi tartalomnak, hogyan végezte be a szonettet, mint műformát? V. PETRARCA SZONETTJEINEK ALAKJA. 1) Belső alak. A mint nincs kimértebb, mondjuk kényesebb forma a szonettnél, úgy eggyel sem éltek vissza annyira, mint e formával. Bizonyos időkben s nemzeteknél azt sem tudták, hogy 14 sorból kell állnia. Kevésbe vették a sorok, lábak minőségét, elhanyagolták a rímet. Nincs az a cikornya, melyet rá nem erőszakoltak, s nincs az a tartalom, melyet belé nem öntöttek. Azért mikor nagyon könnyűnek találták, mert törvényeit meg nem tárták, akkor megvetették; mikor pedig szabályait meg akarták tartani s igy nehezelték a formát, akkor elhagyták művelését. Sőt még az ujabb költészet sikerültebb termékeiben sem találjuk fel mindama sajátságokat, melyek Petrarca s általán az olaszok szonettjeit oly kedvesekké teszik. így többnyire megelégsznek avval, ha a külső formát annyira mennyire követik ') Villemain i. m. 347. 1.